MementóTeleki József — Kisgyörgy Zoltán

2010. február 10., szerda, Magazin

Százöt évvel ezelőtt született Sepsimagyaróson. Népnevelő református lelkipásztor és tanár volt. Ott szolgált, ahová a hivatása vetette. A falusi elemiben édesapja tanította, és a sepsiszentgyörgyi Református Szé­kely Mikó Kollé­gium érett diákjaként iratkozott a kolozsvári teológiára, ahol 1930-ban nyert oklevelet.

A kántorit is elvégezte. Segédlelkészkedett Szamosújváron, Baró­ton, Nagymonban. Két évre nagyon nehéz feladatot vállalt: Brăilán teljesített missziós lelkészi szolgálatot. Csekefalvi lelkészként elvégezte a kolozsvári egyetem földrajz—történelem szakát (1940—43), és a szé­kelykeresztúri tanítóképző tanára lett. A kommunista éra falura szorította. Előbb Szolokmán, majd Magyarlétán szolgált, de mindenütt kitartóan támogatta a magyar dalkultúrát. Sajó­szentandrási lelkészként restauráltatta a sajóudvarhelyi műemlék templomot, megírta annak történetét. 1972-ben Szamosújváron telepedett le. Ott hunyt el 1986-ban. Felesége Tókos Irénke volt. Szamosújvári síremlékét lánya és unokái gondozzák.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-02-10: Magazin - x:

Osonó-előadás a börtönben — Csinta Samu

Egy ifjúsági börtönben tartotta meg tegnap előadókörútja első fellépését a Thaiföldön turnézó sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely.
2010-02-10: Magazin - x:

Vasárnap vásárnap a Gozsdu Udvarban

A világ sok nagyvárosához hasonlóan Budapesten a Gozsdu Udvarban is minden vasárnap lesz művészpiac, kirakodóvásár március első vasárnapjától szeptemberig.