Veszélyes a kamaszkori elhízás

2010. február 11., csütörtök, Család

A gyerek- és felnőttkori testsúly nem, a kamaszkori elhízás azonban összefüggésbe hozható egy idegrendszert érintő gyulladásos betegség, a szklerózis multiplex kialakulásával — állapították meg amerikai kutatók.

A Neurology szaklapban közölt tanulmányban 238 000 nő negyven éven át tartó követéses vizsgálatát összegzik a bostoni Harvard Egyetem közegészségügyi karának kutatói. A felmérésben részt vevők közül 593 nőnél állapítottak meg szklerózis multiplexet, amelyet az okoz, hogy az idegsejtek nyúlványait védő burok megsérül, ezért az ingerületek továbbításába hiba csúszik. A gyulladásos autoimmun betegség következtében izomgyengeség, egyensúly- és látászavar léphet fel.

A Kassandra Munger által vezetett kutatócsoport úgy találta, hogy a gyerekkori és a felnőttkori túlsúly, elhízás nem növelte a betegség előfordulásának kockázatát, azoknál azonban, akik 18 évesen elhízottak voltak, kétszer nagyobb valószínűséggel jelentkezett a későbbiekben szklerózis multiplex. Munger szerint elképzelhető, hogy a zsírszövet által termelt anyagok befolyásolják az immunrendszert, ám erre még nincs elegendő bizonyíték. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-02-11: Család - x:

A csend szava — Jártó Kocsis Edit

Ha a csend beszélni tudna... kezdődik egy régi sláger. Elgondolkodom, hisz a világban, mely körülvesz, helye van a zajnak, lármának, szüntelen csevegésnek, hangos szónak, üvöltő zenének, csak a csendnek nem.
2010-02-11: Család - x:

Siettetett gyerekek (Az eltűnő gyermekkor nyomában, 9.) — dr. Vajda Zsuzsanna

Fejlesztőipar
A fejlesztés mellett egyre szélesebb a bébik szórakoztatását célzó szolgáltatások skálája is. Az ártalmatlanabbak közé tartozik a bébiszínház, ahol egészen kicsi, három-négy évnél fiatalabb gyerekeknek tartanak színházi előadásokat, amelyen az óvodai foglalkozásokhoz hasonló jellegű dalok, versikék hangzanak el. Ez feltehetően nem zavarja különösképpen a gyerekeket, bár négy-öt év alatt nem is igen érdekli őket.