Előretör a rák

2010. február 11., csütörtök, Család

A fejlődő országokban nagyobb fenyegetést jelent a rák, mint a tuberkulózis, a malária és az AIDS együttvéve; a rákos megbetegedések hulláma azokat az országokat sodorhatja el, amelyek a legkevésbé vannak felkészülve a betegség kezelésére.

Míg a rendelkezésre álló források alig öt százalékát fordítják a rákkal kapcsolatos intézkedésekre a fejlődő világban, addig a betegség terjedése sokkal erősebb ezekben az országokban: a 2008-ban regisztrált 7,6 millió rákos haláleset hatvan százalékát a szegényebb térségekből jelentették.

Szakértők szerint a nőket érintő rákfajtákat — így a mellrákot és a méhnyakrákot — jelentősen vissza lehetne szorítani a közepesen fejlett országokban, ha a betegség nagyobb figyelmet kapna, és több szűrővizsgálatot végeznének. A nők körében ezek a megbetegedések vezetnek a halálozási statisztikákban, világszerte a halálesetek egynegyedéért tehető felelőssé a rák valamely fajtája.

,,A fejlődő és közepesen fejlett országokban több tízmillió olyan ember él együtt a rákkal vagy a rák veszélyével, akik nem részesülnek a felvilágosítás és a megelőzés jelentette előnyökből" — mondta a Anne Reeler a Berlinben tartott európai rákkonferencián. A szakemberek azért gyűltek össze tavaly szeptemberben a német fővárosban, hogy megvitassák a tehetősebb országokban élő rákbetegek sokszor költséges kezelési módjait és az új eljárásokat, a szegényebb országok azonban szinte az alapkezelésekhez sem férnek hozzá — tette hozzá Reeler, a rák jelenlétét kutató jelentés egyik kezdeményezője.

A tudósok előrejelzése szerint a következő húsz évben kétszeresére nő a rákos megbetegedések száma. 2008-ban 12,4 millió új esetet jelentettek, ennek több mint a felét a fejlődő vagy a közepesen fejlett országokból, a szakemberek szerint ezen a téren nem is várható változás.

,,Ha rákos megbetegedések szökőárja közelít — márpedig közelít —, akkor most van itt az idő, hogy együttműködjünk az új kezelési módok kidolgozásában, és segítsünk a fejlődő világon" — mondta David Kerr, a CanTreat nemzetközi kutatócsoport által kiadott jelentésben közreműködő szakember, aki szerint a legszegényebb országokban lesz a legrosszabb a helyzet, ,,ahol nincs infrastruktúra, nincsenek orvosok, sem nővérek, nincs felszerelés, nincs semmi." A CanTreat kutatói kiemelték, hogy az életvitel megváltozása, az öregedő társadalom, a városiasodás és a fertőzések mind hozzájárulnak a rákos megbetegedések előretöréséhez. (MTI — i.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-02-11: Család - x:

Siettetett gyerekek (Az eltűnő gyermekkor nyomában, 9.) — dr. Vajda Zsuzsanna

Fejlesztőipar
A fejlesztés mellett egyre szélesebb a bébik szórakoztatását célzó szolgáltatások skálája is. Az ártalmatlanabbak közé tartozik a bébiszínház, ahol egészen kicsi, három-négy évnél fiatalabb gyerekeknek tartanak színházi előadásokat, amelyen az óvodai foglalkozásokhoz hasonló jellegű dalok, versikék hangzanak el. Ez feltehetően nem zavarja különösképpen a gyerekeket, bár négy-öt év alatt nem is igen érdekli őket.
2010-02-11: Család - x:

Szobakertészek téli gondjai, 4. — Puskás Attila

Sorozatunkat néhány zárótanáccsal zárjuk a növényeiket télen is jól gondozni akaróknak.