A kisállattenyésztők tizedik alkalommal mutatkoztak be a megyeszékhelyen fajállatok ― nyulak, tyúkok, galambok ― sokaságával, Cséplő János nehézségeiket is sorolja: a kategóriába tartozó fajállatok után járó állami támogatás (ez csak azoknak jár, akik tagjai egy ilyen egyesületnek) általában késik, ha nem lennének támogatóik, nem tudnának létezni, kiállításokon részt venni. Bevételeik nincsenek, szerény, fejenként eddig évi húszlejes tagsági díjból és kiállítások belépőiből tartják fenn magukat, ,,vergődünk, kínlódunk", költségeiket nehezen fedezik, kiállításokkor bírákat kell fogadniuk, akik szemlézik az állatokat, majd kitüntetik a ,,bajnokokat". Egyesületük pillanatnyilag negyvenkét tagot számlál, szentgyörgyieket és a környékbeli falvakban lakókat. Kéthetente találkoznak, nincs székházuk, de most megoldották, hogy a könyvtárban beszélgethetnek (az egyik tagjuk ugyanis ott kapus, és sikerült ezt elintéznie), és azon gondolkoznak, hogy a kiállításkor használt eszközeiket ― asztalok, ketrecek ― hol tárolhatják. ,,Könyörgünk mindenkinek, engedje meg, tegyük be egy-két hétre, egy hónapra, azután visszük tovább". Szeretnék, ha az önkormányzat esetleg helyiséggel is támogatná őket ― a sportcsarnokot most díjmentesen bocsátották rendelkezésükre ―, ahol eszközeiket tárolhatnák.

Évente egy alkalommal szervezik meg kiállításukat, többször nem, mert ,,a kakasokat összerakjuk a tyúkokkal, megtépik azokat, s a tollazatuk tönkremegy", többet nem lehet mutogatni a seregszemle előtt két-három hónapig gondosan ápolt, pompás fajállatokat. Mint Cséplő János mondja, az ,,idegen vér végett" nagy összegeket fektetnek be kakasokba, nyulakba, külföldről hozzák, Szlovákiából például sok nyulat vásároltak, külföldi, országos börzéken vesznek részt, németektől, osztrákoktól vesznek értékes állatokat, ez vérfrissítés miatt fontos. ,,Költséges, nem olcsó játék a miénk, nagyon mélyen zsebbe kell nyúlni. Ez egy szenvedély, én nem ülök a kocsmában, hanem leülök otthon a nyulam elejébe, s nézem, hogy a füle, a szőrzete jól áll-e vagy sem, megvan-e a megfelelő súlya vagy nincs, s tudom, hogy vihetem a kiállításra. Itt dől el, hogy jó az állatállományom, mert hivatalos bírák vannak, akik mind a tyúkokat, mind a galambokat egyenként ellenőrzik, s a végén a legjobb, amelyik a legtöbb pontot kapta, az lesz a bajnok." A kisállattenyésztők között egyaránt vannak nyugdíjasok, de ,,fiatal gyerekek" is, iskolás galambászuk is van, ,,a kor nem számít nálunk, odaadónak, hűségesnek kell lenni, fajállatot kell tartani, az ajtónk nyitva mindenkinek", Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában pedig országos viszonylatban a legjobban állnak nyúltenyésztéssel.

Cséplő János kereken hatvanesztendős, és noha sepsiszentgyörgyi születésű, öt éve Fotosmartonosra költözött, ahol szereti, de néha bántja, hogy általában nem nevén szólítják, hanem jelzőkkel illetik. Nyugdíjas, szerény járadékából rendezi fajállatait, nyulakat, különféle tyúkokat tart, fajonként öt-hat tyúkot és egy-egy kakast, nyulakból pedig szürke és fehér óriást, most éppen hét nőstényt és három bakot. ,,Cigarettát s italt nem fogyasztok, ezzel szórakozom." Mestersége szerint hegesztő-lakatos, a volt gépgyárban dolgozott, de szívproblémái miatt betegnyugdíjas lett, mert mivel házban nőtt fel, s majd két évig blokkba került, szabályosan belebetegedett abba, hogy nem tarthatott állatot. ,,Annyira hiányzott, hogy nem tudtam az állatok között lenni, hogy kaptam egy szívrohamot. Nem találtam a helyemet, két év után el kellett adnom a tömbházlakást, és el kellett költöznöm. Aki benne van ebben a kisállattartásban, nem tudja abbahagyni, ez egy nagy szenvedély. Nagyon szeretem, ezt már gyermekkoromban örököltem apámtól, megvan, hogy például egy Sussex tyúknak a nyakán, a farkán a színezés, az a fekete-fehér színezés, a rajza milyen kell legyen. Úgy mondjuk, tükrös. Megvan, milyen kell legyen a teste, a lába, a farka, a taréjnak hogy kell állnia. Ennek sok ága-boga van, nem éppen olyan egyszerű. Ezt szeretjük, mint halász a halászatot, mint vadász a vadászatot. Nagyon sok nyugdíjas van, aki gyermekkora óta ezzel foglalkozik." Kisközösségként léteznek, díjazzák az eredményes tagokat, örvendenek a kupáknak, érmeknek, hiszen húsz év múltán is meg tudják mutatni az unokáknak, mit kaptak egy-egy nyúl vagy tyúk után.

Cséplő János úgy véli, egy ilyen kiállítás a fajállatok megőrzése miatt fontos, ez a céljuk, hogy ,,a tiszta faj ne vesszen ki, például a galamboknál, hogyha azt mondjuk, hogy erdélyi bucskázó, világszerte híres, hát ha mi nem őrizzük itt meg, akkor ki teszi ezt meg? Konstancán, biztos, nem, nekik is megvan a maguk galambja, a miénkekre nekünk kell nagyon vigyáznunk."