Felvidéken külön indulnak a magyar pártok

2010. február 11., csütörtök, Világfigyelő

Önállóan indulnak a legfőbb szlovákiai pártok a június 12-re kiírt parlamenti választáson. A legnagyobb ellenzéki párt, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), illetve a parlamenten kívüli Szabadság és Szolidaritás (SaS) tárgyalásai a választási koalícióról kedden késő este megállapodás nélkül végződtek.

Mikulás Dzurinda, az SDKU elnöke novemberben kezdeményezte a széles körű ellenzéki együttműködés, esetleg választási koalíció létrehozását. A tárgyalásokra meghívót kapott a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Híd is, amely a magyar―szlovák együttélés pártjaként határozza meg magát. Az MKP és a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) azonban már az első decemberi megbeszélés után úgy nyilatkozott, hogy az önálló indulást részesíti előnyben.

A felmérések szerint egyre népszerűbb SaS hajlandó lett volna koalícióra lépni az SDKU-val azzal a feltétellel, hogy az ellenzéki koalíció választási listáját nem Dzurinda vezeti. Dzurinda később a párt közelmúltban nyilvánosságra hozott, régebbi tisztázatlan finanszírozási ügyei miatt ugyan bejelentette, hogy nem indul a választáson, de pártelnöki tisztségét megtartotta. A két párt újabb tárgyalásai a választási koalícióról azonban nem hoztak eredményt. Richard Sulík, az SaS elnöke ennek okaként éppen a tisztázatlan múltbeli finanszírozási ügyeket említette. A SaS országos vezetősége kedden este aztán úgy döntött, hogy nem lép választási koalícióra Dzurindáékkal.

Csáky Pál, az MKP elnöke ismételten kijelentette, hogy pártja önállóan kívánja megméretni magát a választáson, s bízik a sikerben. A Híd jelezte, hogy hajlandó lenne választási koalíciót kötni az MKP-val, de elutasításra talált. A Bugár Béla vezette párt más ellenzéki és parlamenten kívüli pártokkal is tárgyalt, de választási koalíció nem született. Ugyanakkor megegyezés jött létre arról, hogy a Polgári Konzervatív Párt (OKS) jelöltjeit a Híd választási listáján indítja. Az OKS első jelöltje a 13. helyet foglalja el, majd a későbbi minden tízből egyet. A Híd és a Szlovákiai Konzervatív Demokraták (KDS) együttműködési kísérlete azonban nem vezetett sikerre.

A kormánykoalíció három pártja ― az Irány-Szociáldemokrácia (Smer), a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) ― már korábban bejelentette, hogy önállóan méreti meg magát júniusban. A választás nagy esélyese a Robert Fico vezette Smer, amelynek népszerűsége a felmérések szerint 40 százalék körül mozog. Nagyon megoszlanak a vélemények arról, hogy milyen eséllyel indul a választáson az MKP és a Híd. Mindkét párt alapvetően a magyar szavazókra támaszkodik. A felmérések szerint mindkettő népszerűsége hat százalék körül mozog, s az MKP-é általában valamivel magasabb, mint a Hídé.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1381
szavazógép
2010-02-11: Világfigyelő - x:

Szlovákiának vissza kell vonnia államnyelvtörvényét

A fideszes Németh Zsolt szerint a szlovák államnyelvtörvény ügyében mindaddig nem születhet megnyugtató megoldás, ameddig Pozsony vissza nem vonja a jelenlegi jogszabályt. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke ezt a Knut Vollebaekkel, az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosával folytatott megbeszélése után mondta tegnap újságíróknak Budapesten. A kérdésben hosszú távú rendezést az jelenthet, ha a szlovák állam új megoldást keres az államnyelvtörvény és a kisebbségi nyelvhasználati törvény közötti egyensúly felállítására — hangsúlyozta a politikus.
2010-02-11: Világfigyelő - x:

Kedvenc (Sarkos szavak) — György Attila

Fogózzanak meg: kezd nékem kedvemre való ember lenni ez a Ján Slota.