Igen, az erdővidéki polgári szervezeteknek van, mire büszkének lenniük, hiszen a kilencvenes évek elejétől aktív résztvevői voltak a közéletünket többé-kevésbé meghatározó eseményeknek. Krizbai Imre református tiszteletes lelkészként és az Erdélyi Magyar Civil Társadalomért Mozgalommal próbált cselekedni — hja, akkor is ellen kellett mondani a helyi és megyei kiskirályoknak, hogy valami megtörténhessen, s nem mindig volt egyszerű március 15-én ünnepélyt szervezni sem —, majd a Székely Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Szövetség, végül a Magyar Polgári Párt megszervezése és tartalommal való megtöltése volt a cél. A feladatot sikeresen ellátták. Erdélyben először itt szervezték meg a belső népszavazást az autonómiáért, egy régión belül itt gyűjtötték a legtöbb támogató aláírást Tőkés László független EP-jelöltnek, majd a várakozáson felül szavaztak bizalmat a püspök úrnak, s az itteniek fáradtságot és anyagi javakat nem kímélő összefogásának köszönhetően gyűltek össze az MPP bejegyzéséhez szükséges támogató aláírások is.

2008-ban beérni látszott a több esztendő kitartó munkája: mintegy harminc helyi és megyeitanácstag-jelöltet juttattak mandátumhoz. Ennek tükrében arra lehetett számítani, hogy új időszámítás kezdődik, s intézményesített formában még hatékonyabban folytatódik a vállalt feladatok ellátása. De nem így történt! Június végétől januárig-februárig semmi érdemleges nem jegyezhető fel. (Anekdotaszerűen csak annyit jegyzek meg, hogy 2008 augusztusának végén rákérdeztem a megyei szervezettel kapcsolattartásért felelős ifj. Csiki Bélára, terveznek-e valamit, illetve mi lesz várható a közeljövőben, de csak annyit válaszolt, épp náluk is uborkaszezon van...) Tavaly februárban elég érthetetlen okokból (azt állították, nem tudnak együtt dolgozni az időközben MPP-s színekbe öltözött baróti polgármesterrel, Nagy Istvánnal, de mint említettem, ebben az időszakban a megelégedésből származó tunyaságon kívül semmi sem történt, nemhogy dolog lett volna) lemondott az MPP elnöke, Márton István, illetve Zoltán Elek, Szőcs Gyula és Nagy Zoltán vezetőtanácsi tagok és ifj. Csiki Béla is. A lemondások nyomán senki sem esett kétségbe, a baróti szervezet élére hamarosan Nagy Istvánt, az elnökségben megürült helyekre Gyulai Sándor családorvost, Fîrcaş Csilla bodosi közbirtokossági elnököt és Petres Sarolta óvónőt választották, az Országos Tanácsban való képviselettel — és nem az alelnökséggel, ahogy állítják folyton! — Szilágyi Sándort bízták meg. Ez a váltás is csak formailag történt meg, nem hozott semmi érdemlegest, semmi újat. Azóta sem tudni, hogy a nagy csinnadrattával megnyitott irodában milyen tevékenység folyik, s látszata sincs, hogy tényleg megpróbálnák Erdővidék-szinten ellátni az MPP központi szerepét.

A dicsőséges múlt felemlegetése mellett tehát egyetlen szó sem esett a dicstelen jelenről. Negatívumairól senki sem beszél szívesen — ez érthető —, de ha az előadás-sorozatot az ünneplés mellett esetleg új útkezdetnek is szánták, akkor arról is szólani illett volna.