A lelkesítő házasság — Balázs Tivadar

2010. február 18., csütörtök, Család

És boldogan éltek, míg meg nem haltak... Azt hiszem, ismerjük, hogyan szoktak a mesék véget érni. Sikerült megszerezni álmaink asszonyát, álmaink férfiját, és onnantól kezdve már minden megy magától az örök boldogság birodalmában... Ezzel szemben, ha az ötvenszázalékos válási arányra tekintünk, joggal vetődik fel a kérdés: a házasságkötéssel tényleg véget ér a mese? Úgy értem, ideje elfelejteni a meséket, merthogy a házasság nem jelent boldogságot?

Nem véletlen, hogy a házasság intézményének tanulmányozásával foglalkozom. Már iskoláskorom óta érdekelt a téma. Azon gondolkodtam sokszor, miként van az, hogy két ember önként odaáll házasságot kötni, és mégis, adott esetben már három-négy év múlva látni sem akarják egymást.

Egyébként Sepsiszentgyörgyön születtem, és egészen az érettségiig itt is jártam iskolába, a Mikóban érettségiztem. Akkoriban az életérzésem az volt, hogy a problémák fő oka a pénzhiány, úgyhogy közgazdasági főiskolára mentem. Gondoltam, ha gazdag leszek, akkor minden jó lesz.

Miközben viszont próbáltam megtalálni a helyemet az életben, sosem hagyott alább a lélektan, a vezetés és a házasság iránti érdeklődésem. Több mint száz üzleti, vezetési, lélektani és házassági könyv elolvasása, több képzésen és gyakorlati tréningen való részvétel után rájöttem: nem az a mese, hogy van boldog házasság, hanem az, hogy ez csak úgy, magától megtörténik.

Rá kellett jönnöm, hogy az elégedettséget hozó, sikeres házassághoz ugyanaz szükséges, mint általában a sikerhez. Olyan dolgok, mint: jövőkép, célok, terv, munka, szorgalom, elkötelezettség, felkészültség, tudatosság és nem utolsósorban folyamatos tanulás.

Úgyhogy van az Ön számára egy jó meg egy rossz hírem. A jó az, hogy lehetséges lelkesítő házasságban élni. A rossz az, hogy ez nem történik meg automatikusan csak azzal, hogy valaki házasságot köt. Ugyanakkor megéri a fáradságot!

A következő hetekben olvashat majd néhány írást a házasság témakörében. Remélem, hasznosnak fogja ezeket találni...

Egyébként korlátozott mértékben ingyenes elbeszélgetés, tanácsadás is elérhető Sepsiszentgyörgyön. Időpont-egyeztetésért hívhat a 0267 311 013-as számon.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-02-18: Család - x:

Divatos hangulatok — Jártó Kocsis Edit

Minden népnek és minden történelmi kornak megvolt a maga sajátos hangulata, így a középkornak a titkolózás, a visszafojtott öröm, a reneszánsznak a kitörő életöröm, az olasznak a vidámság, a magyarnak a búsongva elmélázás, s még hosszasan folytathatnánk a sort.
2010-02-18: Család - x:

Elhunyt a frizbi feltalálója

A frizbi egyszerű kis játék, mely minden kontinens minden országába eljutott, legalább annyi háznál van frizbi, mint ahány más eszközt valaha feltaláltak — mondta a világ egyik legnépszerűbb játéka feltalálójának, a kilencvenéves korában február 9-én elhunyt amerikai Walter Fredrick Morrisonnak a halálhírét bejelentő ügyvéd.