Győzelem zászlóügyben — B. Kovács András

2010. február 18., csütörtök, Közélet

Nem akármilyen horderejű jogi győzelem született az Emberi Jogok Európai Bíróságán, az egész erdélyi magyarság számára jelentőséggel bírhat az, ahogy e nagyon fontos uniós fórum — megfellebbezhetetlen módon — annak adott igazat, aki nálunk kétszer is elveszítette a maga perét, bár igaza volt.

Az annak idején Codrin Munteanu jogi irodavezető által képviselt kormánybiztosi hivatalnak kétszer sikerült megvédenie a maga álláspontját, melynek következtében százmillió lejes pénzbírsággal sújtották Albert Álmost, Sepsiszentgyörgy akkori polgármesterét, az európai igazságszolgáltatás azonban másként döntött.

Albert Álmos 2002-ben levetette a városháza tornyáról a román nemzeti lobogót. Egy másik vádpont szerint utasítást adott arra, hogy a hivatalos fejléces levélpapírokon tüntessék fel a város nevét magyarul is. Az Emberi Jogok Európai Bírósága a minap egyhangúlag a volt polgármesternek adott igazat, döntését azzal támasztva alá, hogy az ítéleteket nem indokolták meg.

E fontos jogi precedensre bővebben visszatérünk a védelmet képviselő Rozsnyai Sándor ügyvéddel készült interjúban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1387
szavazógép
2010-02-18: Világfigyelő - x:

Röviden — Farcádi Botond

Janukovicsnak még várnia kell
Az ukrán legfelsőbb közigazgatási bíróság bejelentette tegnap, hogy felfüggesztette az elnökválasztás eredményének kihirdetését, mert Julija Timosenko kormányfő, elnökjelölt óvást nyújtott be a számára vereséget jelentő eredmény ellen. A bíróság ezzel a központi választási bizottság azon döntését függesztette fel, amely szerint Viktor Janukovics elnökjelölt megnyerte a választás második fordulóját. A bíróság döntésével két nappal hosszabbította meg a hivatalos eredmény kihirdetésének határidejét.
2010-02-18: Közélet - x:

Kongó szállodák Kovásznán — Bodor János

A fürdőváros tíz szállodája közül jelenleg csupán a magántulajdonban levő négycsillagos Clermont Szállóban és az állami protokollgondnokság Fenyő Szállodájában vannak vendégek. A többi kong, üres. A munkaügyi minisztérium ugyanis egyetlen, államilag támogatott üdülőjegyet sem árverezett, és azt sem lehet tudni, hogy ebben az évben milyen mértékben segíti a gyógyüdülést. A nyugdíjpénztárak így egyetlen vendéget sem küldtek Kovásznára, de máshová sem az országban.