Agache fia visszakérdez

2010. február 18., csütörtök, Közélet

Levélben fordult Tőkés László európai parlamenti képviselőhöz Aurel Dionisie Agache, miután a volt püspök közzétette a református egyház megfigyelésével megbízott szekuritátés tisztek névsorát. A listán Aurel Agache rendőrőrnagy neve is szerepel, akivel a népharag végzett 1989 decemberében Kézdivásárhelyen.

Emiatt öt személyt háromtól hét évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek, a tisztet halála után előléptették, és hőssé avatták. Fia, Aurel Dionisie Agache tisztázni szeretné apja múltbéli szerepét, ezért részletesebb információkat kért Tőkéstől. Szerinte az apja nem volt a titkosszolgálat besúgója, erről már 2006-ban igazolást kapott az átvilágító testülettől. A rendőrtiszt fia azt kéri Tőkéstől, hogy közölje vele, kik voltak a megfigyelt személyek, milyen jellegű információkat szolgáltatott róluk apja a titkosszolgálatnak, milyen céllal, és a jelentéseknek milyen konkrét következményei voltak a figyelemmel kísért személyekre nézve. Egyúttal kéri azoknak az emberi jogoknak a felsorolását, amelyeket az egykori rendőrtiszt ezen személyek megfigyelése során megsértett, valamint a politikai rendőrségre utaló elemeket e munka során. A levelet saját és Aurel Agache rendőrtiszt nevében írta alá.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1396
szavazógép
2010-02-18: Közélet - x:

Arad más régióba kívánkozik

Aradnak nem kellene Temes megyével egy makrorégióba tartoznia, jobb lenne, ha Biharral és Szatmárral kerülne együvé, mert több a közös pontjuk gazdasági és kulturális szempontból — véli Faragó Péter RMDSZ-es képviselő, aki javasolni fogja a régióátszervezési törvénytervezet ilyen irányú módosítását.
2010-02-18: Belföld - x:

Hírsaláta

KELETI DEMOKRÁCIA FENYEGET. Smaranda Enache, a Pro Európa Liga elnöke úgy véli, a jelenlegi hatalom fehérorosz, illetve ukrán típusú állam kialakítására törekszik. A szervezet alapításának huszadik évfordulója alkalmából a Marosvásárhelyen megjelenő Punctul napilapnak adott interjúban úgy fogalmazott: az egykamarás parlament, valamint a kétfordulós választási rendszer bevezetése a politikai pluralizmus létét veszélyezteti: ,,Legfeljebb két-három párt jut be a parlamentbe. Képviselő nélkül maradnak a régiók, a nemzeti kisebbségek, a felekezetek. Mi azt reméltük, hogy a szenátusban lehet majd ezeknek a társadalmi csoportoknak az érdekeit megjeleníteni. Erről azonban szó sincs". (Mediatica.ro)