Cigarettagyári tiltakozásA prefektus és a polgármester segítségét kérték

2010. február 24., szerda, Közélet

Közel száz alkalmazott tiltakozott tegnap a sepsiszentgyörgyi cigarettagyár udvarán az ellen, hogy az Országos Pénzügyi Hatóság engedélyezési igazgatósága 2010. február 16-án elutasította a szentgyörgyi vállalatot is működtető Galaxy Tobacco Rt. óvását, s ezzel megvonta a vállalat pénzügyi működési engedélyét.

,,Összeforrott közösséget alkotunk, és nem kérünk egyebet, mint hogy hagyjanak dolgozni" — erősítették többen is mindazt az üzenetet, amelyet több feliraton is igyekeztek megismertetni a közvéleménnyel. Az alkalmazottak egyöntetűen állították, soha nem kellett a pénzükre várniuk, még azokban az időkben sem, amikor a termelés különböző okokból szünetelt.

A 113 éves cigarettagyár létét veszélyeztető intézkedés hatálytalanítása érdekében a vállalat munkaközössége Háromszék prefektusától, György Ervintől és Antal Árpádtól, Sepsiszentgyörgy polgármesterétől is segítséget kért. György Ervin jelezte, a dolgozók kérését sürgősen továbbítja a kormányhoz, a pénzügyminiszterhez és a miniszterelnökhöz is. Ugyanakkor ma Bukarestben személyesen is igyekszik tájékozódni az ügyben, illetve megkeresni a megoldást.

A tiltakozó akció elsődleges célja, hogy végleges és jogerős bírói ítéletig ne függesszék fel a cigarettagyár tevékenységét. A Galaxy Tobacco Rt. ugyanis perre vitte az ügyet, többek között arra hivatkozva, hogy a hatóság egy semmissé nyilvánított törvény előírásai szerint hozta meg elmarasztaló döntését. A sepsiszentgyörgyi vállalat jelenleg szinte kizárólag külföldi értékesítésre közel 30 cigarettamárka számára végez bérmunkát.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1365
szavazógép
2010-02-24: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a drága jó édesanya,
GERŐFFY MÁRIA
életének 68. évében türelmesen viselt betegség után elhunyt.
Drága halottunk poraitól február 25-én, csütörtökön 15 órától veszünk búcsút a közös temető ravatalozóházában.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Kérjük a részvétnyilvánítóktól, hogy a kegyelet virágait csokorba helyezzék, mivel a hamvak a családnál maradnak megőrzésre.
Gyászolói
774/b
2010-02-24: Máról holnapra - Csinta Samu:

Elhamvadó cigarettavég

Talán soha nem volt ennyire kilátástalan helyzetben a sepsiszentgyörgyi cigarettagyár, mint napjainkban. Egy olyan vállalat esetében, mint a 113 éves múltra visszatekintő gyár, talán kockázatos a kijelentés, hiszen az elmúlt szűk másfél évtizedben több súlyos vérveszteséget élt már meg, hogy aztán sápadtan, kissé szédelegve, de azért mégis talpra álljon.