Tömeg a pártszékház előtt
Kala Sándor, 1989-ben húszéves sepsiszentgyörgyi fiatalember a minap vaskos borítékkal keresett fel, amely harminchét fényképfelvételt tartalmazott 1989. december 22. délelőttjének legfeszültebb főtéri pillanatairól, azokról a percekről, amikor a pártbizottság épülete köré kivezényelt katonaság a maga módján még ,,helytállt", s amikor még nem lehetett tudni, hogy a katonák, az ablakok mögött rejtőző szekusok kapnak-e tűzparancsot vagy nem.
Fotósunk a felvételsorozatot a Gábor Áron tér szemközti épületének tetőzetéről addig folytatja, amíg Bukarestben a kondukátorral elröppen a fehér helikopter, amikor az elvtársak elmenekülnek a pártbizottság épületének erkélyéről, a kivezényelt század megkapja a visszavonulási parancsot, a csökkentett időtartamú katonakötelezettség teljesítésére behívott, képzetlen, sikeres egyetemi felvételi után lévő kölyökkatonák pedig örömmámorban úsznak, a katonai járművek tetejéről két ujjal mutatják a győzelem (Victorie) V jelét, a tömeg pedig megrohanja az épületet, betöri az ajtót, és percek alatt már az emeleti helyiségekben is zúzza, tapossa a kirámolt szekrények iratait, veri földhöz az írógépeket — ezek közutálatát az mélyítette el, hogy a diktatúra elrendelte a sokszorosításra alkalmas gépek és berendezések évenkénti, megalázó ellenőrzését —, az ablakokon repültek ki a Kárpátok Géniuszának pirospozsgásúra sminkelt, táblányi képei, kinn, a járdán és az utcán füstöltek a papírmáglyák, recsegtek a lábbeli talpa alatt a betörött ablakok üvegszilánkjai.
Szóval, Kala Sándor mint egy igazi haditudósító, az épülettetőn megkereste a legjobb ,,lőállást" — minden fényképezőnél a jobb helyet és látószöget ő foglalta el —, és a népfelkelés leghitelesebb és legizgalmasabb mozzanatait ő rögzítette, amelyről húsz esztendőn át csak a családi és legszűkebb baráti köre tudott, és most újságközléseinkre reagálva jelentkezett, hogy fotóit felajánlja a készülő Háromszéki nekigyürkőzés című memoárkötet számára.
Sőt, személyesen intézte azt is, hogy az eredeti celluloidszalagról a mai modern technikai módszerekkel a fotók minőségét feljavítva nyomdaképessé tegye.
Első találkozásunk alkalmával az volt az első kérdésem, hogyan jutott fel a tömbház tetejére? Mi ugyanis, akik a lenti gyalogos ,,hadak" közé tartoztunk, már azokban a percekben szekusokkal népesítettük be a környék háztetőit és padlástereit, géppuskafészkeket láttunk mindenhol.
Kala Sándor mosolyogva mondja, hogy félve ugyan, de simán fellopakodott a tetőkijáratig, onnan kilépett a betonfödémre, és amikor elébe tárult a térség panorámaképe, fotózás közben minden egyébről megfeledkezett. Ezt megelőzően kivált a tüntetők közül, hazaszaladt a fényképezőgépért, s azt a kabátja alá rejtve lopta át a sokaság között, mely éppen a rendszer megdöntésével foglalatoskodott.
A Kala-fotók némelyike, helyi értékén és jelentőségén túl, a ’89-es romániai fordulatot bemutató bármelyik album értékes dokumentuma lehet.
Az egész köteg máig lappangó fotó érdekessége, hogy napvilágra jutása pillanatában jelentkezett az a vezérkari ezredes is, aki a pártépület védelmére kivezényelt hegyivadászok parancsnoktársa volt. Most készülő visszaemlékezésében az akkor hivatásos, most nyugállományú katonatiszt belülről, a maga és a katonák szívverésén-lelkivilágán át látja azt, amit Kala Sándor nagy magasságból megörökített. A fotók pedig olyanok, mintha a vezérkari tiszt emlékeinek képi illusztrálására készültek volna.
