És olvashattunk a megyei RMDSZ megalakulásának körülményeiről — a két történelmi esemény nem különíthető el egymástól —, s természetesen az országos szervezet húszesztendős tevékeny munkásságának eredményeiről és nyilvánvaló kudarcairól, hibáiról.

Mivel bőséggel kaptunk a különböző visszaemlékezésekből, értékelésekből és önértékelésekből is, ezért én csak néhány dologról tennék említést. Arról például, hogy a Ceauşescu bukása utáni napokban, hetekben a nagy kapkodásban, összevisszaságban olyan személyek próbálták a „forradalom nevében" a hatalom gyakorlását a megye élén, akiket a város lakossága érthetően nem tartott magáénak. Nem, mert olyan önjelöltekből verbuválódott, akik — tisztelet a kevés kivételnek — a forradalom lényegét a pártszékház szétzúzásában (még a piszoárokat is összetörték), a tévékészülékek, írógépek, szekrények és mindennek, ami a kezükbe akadt, az ablakon való kidobálásában látták. Önkényesen megfélemlítő akciókba kezdtek: házkutatásokba, személyes bosszúállásba, vadászok fegyvereinek elkobzásába és más félelemkeltő tevékenységbe. Ezért is volt szükség mihamarabb az említett megyei vezetés leváltására, az új vezetőség demokratikus úton való megválasztására.

Mondom, ezért is, de azért is, mert szükség volt olyan vezetésre, amely a fel-feltörő lázongásokat megfelelő tekintéllyel képes volt békés útra terelni, megfékezni az etnikai összecsapást, megóvni a lakosságot a nagyobb megrázkódásoktól. (A ,,jönnek a terroristák" hírére úgy osztogatták a fegyvereket, mint a kenyeret.)

Azokban a viharos napokban szerencsére akadtak olyan közgondolkodású egyének, akik a legfontosabb feladatnak látták a gazdasági élet mielőbbi újraindítását, a lakosság ellátásának biztosítását, a művelődési és általában a társadalmi élet normalizálódását. Az újonnan megválasztott vezetőség is ezekért dolgozott kezdettől fogva.

Igen jelentős esemény volt, hogy a rendszerváltás szinte első óráiban — amikor más politikai alakulatok még fel sem szusszantak — egy lelkes csoport kezdeményezésére megalakult a megyei RMDSZ. (Tudjuk, hogy előbb a Fórum nevet kapta.) Akkor ez volt Háromszéken az első politikai alakulat, amely egyetlen nemzeti közösségbe fogta össze a megye magyarságát, és olyan tömeges megnyilvánulások szervezésére volt képes, ami erőt demonstrált, odafigyelésre kényszerítette a központi hatalmat és nem kevésbé a hirtelen feltörő román nacionalizmust.

Az RMDSZ, különösen a kezdeti tömegrendezvények szervezésével is, egyértelműen kinyilvánította, hogy a magyarság minden áron igényt tart az évtizedek során elorzott jogainak visszaadásához, és magyarként egyenlő módon akarja élni saját életét, akárcsak a románság.

Jó érzéssel gondolok vissza, hogy számomra is valamelyes rész juthatott a rendszerváltás kezdeti időszaka említett problémáinak, gondjainak megoldásában. Megelégedéssel tölt el, hogy több társammal együtt bábáskodhattam az RMDSZ születésénél, az alakuló gyűlés előkészítésében nemcsak hogy részt vehettem, de rám hárult az a megtisztelő feladat is, hogy az alakuló gyűlést levezessem, és segédkezzem a szervezet elindulásában.

Ezekben a hetekben Erdély-szerte megemlékeznek az RMDSZ 20. esztendejének megalakulásáról. Az évforduló alkalmával több dicséret és támadás érte/éri a szervezetet, mint az utóbbi esztendők során. Nincs szándékomban ezeket a véleményeket méricskélni. Döntse el minden politikai alakulat maga, mennyi bűnt tudhat magáénak a hazai magyarok szétforgácsolódásáért.

Ami engem illet, csupán annyit jegyeznék meg, hogy az RMDSZ-t még mindig magaménak érzem, hiszen a ráolvasott vagy valós hibáival együtt az egyetlen magyar szervezet, amely a legtöbbet tett a hazai magyarságért. A húsz esztendő során az országot irányító hatalmak mindenikének — koalícióban vagy anélkül — számolnia kellett az érdekvédelmi szervezettel, nem kerülhették meg.

Jó lenne az ünnepi alkalomhoz méltóan serlegből inni a bort, de szomorú, hogy egyazon cél felé más-más ösvényen tapiskálva, a nagy széthúzásban ,,összetört a serleg". Törött serleggel viszont nem lehet koccintani. Pedig milyen jó lenne már együtt, egy serlegből kortyintani.

Sepsiszentgyörgy, 2010 januárja