Professzor a Kilimandzsárón

2010. február 24., szerda, Család

Egy hónappal ezelőtt arról írtunk, hogy Fazakas József sepsiszentgyörgyi egyetemi tanár a Kilimandzsáró megmászására készül. Azóta sikeresen eljutott Afrika tetejére, szerencsésen, épségben hazaért, több száz fényképen örökítette meg a látottakat.

A tíztagú csoport január 29-én indult Budapestről Mécs László vezetésével. A csoportban Fazakas József egyedül képviselte Erdélyt. Útvonaluk: Budapest—Amszterdam—Nairobi (Kenya)—Arusha (Tanzánia); Budapest—Nairobi repülőgéppel (5700 km), innen a hegy lábánál levő Arusha városba autóbusszal (300 km).

Az autóbusz a szavannán át vitte utasait, ahol már az európaitól eltér a növény- és állatvilág: majomkenyérfa, száraz, magas fű, színes madarak, zebrák stb. Arushában szerény, de tiszta, rendezett szálláson lehetett kipihenni az úti fáradalmakat.

Az első nap csak ismerkedés az afrikai hangulattal, ott most +30 Celsius-fok feletti a hőmérséklet, mindenki ráér, nem siet, és hihetetlen, milyen kontrasztok vannak — sárkunyhók és üvegpaloták egymás mellett.

Második nap már kora reggel el kellett indulni. A tízfős csapathoz negyventagú fekete sereg csatlakozott: vezetők, hordárok, szakácsok és biztonsági felügyelők. Így jutottak el az alaptáborig. Innen elindulva a csoport a dzsungelen át haladt. Ez az esőerdőkkel most is olyan, mint amikor Kipling leírta: karvastagságú liánok fonnak össze mindent, szakállas zuzmók csüngenek az ágakon, helyenként pedig csodálatos virágok nyílnak. A fákon majmok ugrálnak és visítoznak.

Az éjszakát a csoport a dzsungelben felállított sátrakban töltötte, ahol a vadon minden zaja összecsengett. Itt már 2000 m feletti szinten voltak. Ezt követően az út tovább emelkedett. A dzsungel lassan elmaradt, a látószög megnyílt, a tájat ennek a magasságnak megfelelő növények díszítik: megjelennek az óriás szenéciák. A meleg is enyhül, és a következő tábort 3970 m-en állítják fel. Ez az a magassági szint, ahol az akklimatizáció történik. Ennek megfelelően a harmadik nap visszaereszkednek, majd ismét fel ebbe a táborba.

A hegy hív, nem enged kitérőt, így jutnak el 4600 m-ig, ahol már csak aljnövényzet él, egyre több a szikla. Furcsa alakúak, néha olyanok, mintha a bennszülöttek bálványai állnának ott őrt évszázadok óta. Az út jobb oldalán egyszer csak kiemelkedik a ködből a Mawenzi csúcs. Ennek megmászása nincs úti célban, de mint látvány, lenyűgöző!

A 4600 m feletti táborban már jól fel kell öltözni; itt is sátrakat állítanak fel a teherhordók, és éjszaka a legmelegebb hálózsákot is nyakig be kell húzni. Innen már nincs le-fel út — egyenesen a csúcsig megy a csoport. Ez a legkomolyabb erőpróba. Indulás rögtön éjfél után, hogy a hajnali napfelkeltét a csúcsról lehessen megtekinteni. A koromsötétben csak az elemlámpák világítanak. A csoportot három bennszülött vezető irányítja, akik nem győzik eleget hangoztatni: Pole, pole — Lassan, lassan. Így haladnak egyre feljebb, ahol már csak kő, salak és pernye létezik.

Hosszú, piros csík jelenik meg a láthatáron. Emelkedik a Nap az Indiai-óceánból. A vörös csík perceken belül hihetetlen színeket vált, majd lassan előbukkan a napkorong! A napfényben aztán láthatóvá válik, hogy valóban Afrika tetejére értek. Bár mindenki szenved a magaslati rosszulléttől (fejfájás, hányinger, légszomj), a hangulat mégis euforikus. Sikerült! Feljutottunk! Mindenki mindenkit ölel, különböző csoportok teljesen ismeretlen tagjai borulnak egymás vállára. Kattognak a fényképezőgépek, szólnak a mobiltelefonok. Igen, bár hihetetlen, itt, majdnem 6000 m magasan jó a térerő! Így tehát mindenki igyekszik értesíteni otthon maradt családtagjait, hogy célba értek! Ott állt városunkat és egyben Erdélyt képviselő hegymászónk az Uhuru csúcson, 5895 m-en. Itt örökítette meg Szentgyörgy zászlóját.

Az Uhuru nem átlagos csúcs, hanem egy kráter pereme (a Kilimandzsárón több kráter is tátong). A csúcs mellett vakítóan fehérlik a gleccser, amely az utóbbi néhány évben sokat csúszott le és zsugorodott. Többek között ezzel magyarázható, hogy a régebbi 6010 m helyett ma 5895 m-t mérnek.

Még néhány perc gyönyörködés, aztán ,,pole, pole" lefelé. Most már lehet látni azt az utat, amelyiken éjszaka felmentek. Megállnak megpihenni a 4600 m-es táborban, de csak pihenni, az aznapi út még tovább tart, le 3900 m-re.

Nehéz nap volt, de megérte! Vacsora után fáradtan húzódik be mindenki a sátrakba. Mindennap háromszori meleg ételt biztosítottak a csoport számára fekete bőrű szakácsaik! Néha furcsa ízűeket, de általában ízlett.

Az utolsó hegymászási, illetve ereszkedési napon már mindenki felszabadult, nem érzett a várható kihívás, a stressz eloszlott. Ezen a napon az út az alaptáborig vezetett. Ezt követően a repülőgép visszaindulásáig még két nap alatt meg lehetett tekinteni egy maszáj falut és részt lehetett venni egy szafarin.

Az utolsó napon a csoport láthatta Afrika jellegzetes állatvilágát: elefántokat, vízilovat, zsiráfokat stb. Ezek egy európai ember számára mind érdekesek, de amikor a gólyák jelennek meg, szervezkedve, hogy ők is hazajöjjenek, nagyot dobban az ember szíve! Ők is vágynak vissza, akárcsak a hegymászók...

Február 9-én Nairobiból visszaindult a holland repülőtársaság óriásgépe. Nagy lélegzetet véve elmondható: ,,Köszönjük, élet! Áldomásodat, / Ez jó mulatság, férfimunka volt!"

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-02-24: Pénz, piac, vállalkozás - :

Különadó a rejtőzködőkre (Párizs hadat üzent)

Az adóparadicsomokban működő francia vállalkozásokra márciustól különadót vezet be a francia kormány. A Le Figaro napilap közölte annak a tizennyolc országnak a listáját, melyet a francia pénzügyminisztérium állított össze az adózás területén nem együttműködő államokról.
2010-02-24: Család - Demeter J. Ildikó:

Aki nem eszik, ne is tornásszék! (Jegyzet)

Márciustól különadóval sújtja az egészségtelennek tartott ételeket a kormány. A lista még nem készült el, de azt már tudni, hogy főként az édes és sós ropogtatnivalók, üdítők, gyorséttermi fogások drágulnak meg — a vita arról folyik, hogy a szakértők által szintén elítélt, olcsóbb népeledelek, mindenféle adalékkal duzzasztott felvágottak, félkész termékek és a minőségi áru között hol húzzák meg a határt.