Amit minden diáknak ismernie kellene

2010. február 24., szerda, Család

A Mohos

A tanulók fele járt a Szent Anna-tónál, de csak negyede a Mohosban, a gyermekek szüleikkel ritkán kirándulnak, de az iskolával sem jut el mindenki Háromszék legszebb természetvédelmi területeire — derült ki abból a felmérésből, melyet a kőröspataki Kálnoky Ludmilla Általános Iskola diákjai készítettek, és amelynek eredményeit szombaton ismertették a Sepsiszentgyörgyön tartott negyedik Pro Natura tanszimpóziumon. Itt nyolc iskola tíz csapata mutatta be vetített képes dolgozatát a Büdös-hegyről és környékének természeti kincseiről.

A bakancsos diákok a tanév első felében bejárták a Büdös-hegy majd minden zugát, és a bemutatott munkákból kiderült, aligha kerülte el figyelmüket jelenség, mely erre a vidékre jellemző. Többen kipróbálták a Timsó-fürdők lábvizét, szemvizét, szájvizét, lángpróbával ellenőrizték a kénhidrogénszintet Európa legnagyobb természetes mofettája, a Büdös-barlang bejáratánál, a Gyilkos-barlangról megtudták, hogy bár nem olyan büdös, mint előbbi, mert kevés a kénhidrogén-kigőzölgés, annál veszélyesebb az innen kiáradó szén-dioxid, állattetemeket kerestek a madártemető környékén, tanulmányozták a fokozottan védett, rovarevő, kerek levelű harmatfüvet, valamint a Mohos-tőzeglápban élő iszapamőbát, lópiócát, borsókagylót, lencsevégre kapták a szélben lengedező hüvelyes gyapjúsást, a nedves talajon araszoló foltos szalamandrát, a tarajos gőtét.

Egy bodoki diáklány elmondta a Szent Anna-tó keletkezéséről szóló legendát, amelyet saját rajzaival illusztrált, a Tanulók Háza fotóköre zenés filmet készített a vidék bemutatására, a sepsibükszádiak helyszíni tudósítást közvetítettek, a málnásiak rendkívül lendületes előadásmódjukkal tűntek ki, a kézdivásárhelyiek a siralmas állapotú eligazító táblákra hívták fel a figyelmet, melyek közül egyesek csak román nyelven tájékoztatnak.

Mindazt, amit a pronatúrás diákok bemutattak, és amit évente más-más vidéken tanulmányoznak barangolásaik során, minden diáknak ismernie kellene — hangsúlyozta a házigazdák nevében Gaál Sándor, a Tanulók Háza környezetvédelmi körének vezetője, a résztvevők pedig máris megkapták a következő feladatot és hozzá a leghasznosabb irodalmat, néhai Dénes István könyvét a vargyasi szurdokról és barlangvilágáról.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-02-24: Család - Demeter J. Ildikó:

Aki nem eszik, ne is tornásszék! (Jegyzet)

Márciustól különadóval sújtja az egészségtelennek tartott ételeket a kormány. A lista még nem készült el, de azt már tudni, hogy főként az édes és sós ropogtatnivalók, üdítők, gyorséttermi fogások drágulnak meg — a vita arról folyik, hogy a szakértők által szintén elítélt, olcsóbb népeledelek, mindenféle adalékkal duzzasztott felvágottak, félkész termékek és a minőségi áru között hol húzzák meg a határt.
2010-02-24: Közélet - :

Bakk Miklós visszavonul az autonómiabizottságból

Lemondott az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum által létrehozott autonómia-munkacsoport társelnöki tisztségéből Bakk Miklós. A politológust korábban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács javasolta a bizottságba, a másik társelnök Márton Árpád RMDSZ-es képviselő.