Az elemi iskola Csomortán kincse

2010. február 24., szerda, Közélet
Ha egyszer megszüntetnek egy falusi I—IV. osztályos iskolát, azt míg a világ, visszaállítani nem lehet.

Így szól a falvak népének ítélete, akik attól félnek, hogy ,,az iskolabusz megold mindent" községi szintű ,,rendelkezés" veszélyt rejt magában. Kézdicsomortán iskolájában tizenhárom gyermek tanul egy összevont osztályban. Ugyancsak meg kell küzdenie Móré László tanítónak, hogy be tudja osztani az ötvenperces órákat. Leapadt a tanulólétszám, nyugdíjba vonult egy tanítónő, egy tanerős lett az iskola. Reménységre ad okot, hogy tizenhét gyerek jár az óvodába, de a létszám még néhány évig stagnál. A tanerő szakképzett, az épület megfelelő feltételeket kínál az oktatásra: javították, illemhelyet kapott az iskola és az óvoda közös épülete, bevezették a központi fűtést. (kgyz)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1394
szavazógép
2010-02-24: Közélet - :

Gyorskölcsönt csak itthon

Széles körben elterjedt az ügyfelek átverése a hitelnyújtó intézményekben és zálogházakban: a fogyasztóvédelmi hivatal országos kampánya során majdnem minden egységben észleltek szabálysértést, sok esetben bírságoltak is.
2010-02-24: Világfigyelő - :

A magyar anyanyelv használatáért tüntettek Révkomáromban

A magyar anyanyelv szabad használatáért tüntetett közel 500 egyetemi hallgató tegnap délután a szlovákiai Révkomáromban. A szónokok a magyar nyelv melletti kiálláson túl toleranciára és együttműködésre szólítottak fel, de kifogásolták a szlovák államnyelvet védő törvényt. A Klapka térre meghirdetett békés demonstráció szervezői magyar és szlovák nyelvű szórólapokon hívták fel a résztvevőket a tüntetés szabályainak betartására.