Vancouver, 2010A tizenhatodik versenynap

2010. március 2., kedd, Sport

A hosszú és félig mozgalmas szombat után nagyon jól jött a laza vasárnap. Na persze, erről a lazaságról egészen másképpen vélekedett az 50 km-es sífutásra készülő ötvenöt versenyző. Ötven kilométer, a téli sportok „maratonja"...

Igaz, mint a nyári olimpiai játékok esetében a maratoni futás (a maratoni csata emlékére került be az olimpiai programba), úgy a téli olimpiák történelmi eseményt felelevenítő versenyszáma a Vasaloppet (Gustav Vasa, a későbbi I. Gusztáv svéd király dánok elleni 1520-as győzelmének emlékét őrzi) kellene hogy legyen. Kellene... Ebből az olimpiai számból ,,kimaradt a történelem" (lehet, azért is, mert Vasa Gustav történelmi futásának távja 85,250 km volt). Emlékezni ezen az 50 km-en is lehet.

A vancouveri 50 km, mint egyébként a többi sífutószám is, szép, izgalmas küzdelmet hozott. Mindjárt az első kilométerek alatt feltűnt, hogy az egy nemzethez tartozó futók igyekeznek csapattá verődni, mert minden nemzetnek megvolt a maga éremesélyese, s ezt csapatmunkával lehetett segíteni. Nagyon jól kivehető volt a négy svéd futó menet közbeni helyezkedése, de ugyanezt elmondhatjuk a norvégokról, a németekről, az oroszokról, a finnekről, a címvédő olaszokról. Az első 10 km időmérője elsőként az olasz Cecchit ,,jegyezte", nyomában két svéddel. Ilyen korán esélyt latolgatni még nem lehetett, de az azért megfordult az agyunkban, hogy a svéd fiúk igenis, versenyben lehetnek az érmekért... Féltávnál a norvég Jonsrud Sundby vezetett a svéd Richardson és Olsson előtt. Közben érkezik a hír is, a szlovákiai Bátory kiszállt a versenyből. Nem egyedül, de a többi nem ismerős... Kövessük a verseny alakulását: 35 km-nél nem a már említett két svéd egyike, hanem egy harmadik, azaz Hellner vezetett, harmadik helyen a svájci Cologna állt, a nagyon igyekvő svájci, akinek már van egy olimpiai aranya 15 km-en. Úgy tűnt, pályázik a másodikra is. Közben a mezőnyből kivált egy tizenötös csoport, s igen erősen készülődött a véghajrára. Na de addig volt még bőven idő, s a futók sorra kipróbálták, milyen is az élbolyt vezetni. Erősíteni, felpörögni egyikük sem akart, nem mert kockáztatni. Mindenikük az utolsó 500—600 méterre összpontosított. A 600 méteren belüli utolsó kanyarban a német Taichmann robbantott, s olyan nyolc-kilenc méteres előnyre tett szert, többre nem tudott, mert az éber Northug utánairamodott, s ahogy betértek az utolsó egyenesre, bődületes hajrába kezdett, s mintegy méterrel megelőzte a németet. Szinte észre sem vettük, hogy az egyenest megelőző kanyarban a svájci Cologna elesett, éremesélyes pozícióban. Micsoda pech, micsoda pech...

Sífutás, férfi 50 km:

1. és olimpiai bajnok PETTER NORTHUG (norvég) 2:05:35,5

2. Axel Taichmann (német) 2:05:35,8

3. Johan Olssen (svéd) 2: 05:36,5

4. Tobias Angerer (német) 2:05:37,0 óra, 5. Devon Kershaw (kanadai) 2:05:37,1 óra, 6. Andrus Veerpalu (észt) 2:05:41,6 óra.

Már csak a férfiak jégkorongdöntője volt hátra, az észak-amerikai rangadó. Jégkorong a legfelső fokon. Benne volt abban minden, amit a játék nagy könyvében megírtak. Végig a kanadaiak vezettek, 1—0-ra, 2—0-ra, 2—1-re, hogy aztán 25 másodperccel az ,,ámen" előtt egyenlítsenek az amerikaiak: 2—2. Gólszerzők: Toews (12.50), C. Perry (27.13), Crosby (67.40), illetve Kesler (32.44), Parise (59.35). Következhetett a hosszabbítás (mely az első gólig tart), s ha az sem dönt, a büntetőpárbaj. Ez utóbbira nem került sor, mert Kanada megszerezte a győztes gólt.

A kisdöntőben: Finnország—Szlovákia 5—3.

Jégkorong, férfiak:

1. és olimpiai bajnok KANADA — David Backes, Patrice Bergeron, Dan Boyle, Martin Brodeur, Sidney Crosby, Drew Doughty, Marc-Andre Fleury, Ryan Getzlaf, Dany Heatley, Jerome Iginla, Duncan Keith, Roberto Luongo, Patrick Marleau, Brenden Morrow, Rick Nash, Scott Niedermayer, Corey Perry, Chris Pronger, Jonathan Quick, Mike Richards, Brent Seabrock, Eric Staal, Joe Thornton, Jonathan Toews, Shea Weber

2. Egyesült Államok: Dustin Brown, Chris Drury, Ryan Callahan, Tim Gleasson, Erik Johnson, Jack Johnson, Patrick Kane, Ryan Kesler, Phil Kessel, Jamie Langenbrunner, Ryan Malone, Ryan Miller, Brooks Orpik, Zach Parise, Joe Pavelsi, Brian Rafalski, Bobby Ryan, Paul Stastny, Ryan Suter, Tim Thomas, Ryan Whitney

3. Finnország — Niklas Backstrom, Valtteri Filpullo, Niklas Hagman, Jarkko Immonen, Olli Jokinen, Niko Kapanen, Miika Kiprusoff, Mikko Koivu, Saku Koivu, Lasse Kukkonen, Jere Lehtinen, Sami Lepisto, Toni Lydman, Antti Miettinen, Antero Mittymaki, Janne Niskala, Ville Peltonen, Joni Pitkanen, Jarkko Ruutu, Tuomo Ruuto, Sami Salo, Teemu Selanne, Kimmo Timonen

4. Szlovákia.

Kialudt a láng

Egy szerelőnek öltözött bohóc lépett a BC Place Stadium porondjára, és munkához látott, megjavította a megnyitón elromlott kandelábert, hogy aztán újra meggyújtsák a hatalmas fáklyát. Bevonultak a díszvendégek, a részt vevő országok küldöttségei úgy, ahogy az olimpiákon megszoktuk. A parádé befejezése után díjazták az 50 km-es sífutás dobogósait, aztán pörögni kezdett a program, melynek közepe táján Vancouver polgármestere, Gregor Robertson átnyújtotta Jacques Rogge-nak, a NOB elnökének az olimpia zászlóját, aki azt tovább is adta Szocsi polgármesterének, Anatolij Pahamovnak. Következhetett Szocsi bemutatkozása. Ezután John Furlong, a vancouveri szervezőbizottság elnöke megköszönte a közreműködők munkáját, hiszen nekik köszönhetően lett erősebb Kanada ezzel a téli olimpiával. A maga rendjén Jacques Rogge is megdicsérte a rendezőket, méltatta a játékok egészét, ő is, akárcsak Furlong, fájdalommal, együttérzéssel beszélt az elhunyt grúz szánkósról, majd hivatalosan is lezárta a vancouveri téli olimpiát. Neil Young Grammy-díjas énekes lépett a színpadra, felcsendültek a Long way you run című dal akkordjai, közben lassan kezdett kialudni az olimpiai láng. Kezdődhetett az igazi buli, mely a hip hop táncosok előadásával zárult. Így ért véget — a nézettsége alapján mondjuk — a világot meghódító XXI. téli olimpia Vancouverben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2010-03-02: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felsőrákosi
id. BIRÓ GYULA
állat-egészségügyi technikus
életének 61. évében váratlanul elhunyt.
Temetése 2010. március 2-án 13 órakor lesz a családi háztól.
A gyászoló család
4231165
2010-03-02: Magazin - :

Tarolt A próféta (Kiosztották a César-díjakat)

A francia Oscar-díjnak számító César-díj idei nagy győztese Jacques Audillard rendező A próféta című börtöndrámája, amely kilenc szobrot nyert el a szombat este Párizsban rendezett gálán. A tizenhárom jelölést követően ezt az alkotást találta a legjobb filmnek és a legjobb rendezésnek a Francia Filmakadémia. A főszerepet alakító 28 éves Tahar Rahim pedig két Césart is átvehetett: a legjobb férfi reménységnek és a legjobb férfialakításért járót.