Kiosztották a César-díjakatTarolt A próféta

2010. március 2., kedd, Magazin

A francia Oscar-díjnak számító César-díj idei nagy győztese Jacques Audillard rendező A próféta című börtöndrámája, amely kilenc szobrot nyert el a szombat este Párizsban rendezett gálán. A tizenhárom jelölést követően ezt az alkotást találta a legjobb filmnek és a legjobb rendezésnek a Francia Filmakadémia. A főszerepet alakító 28 éves Tahar Rahim pedig két Césart is átvehetett: a legjobb férfi reménységnek és a legjobb férfialakításért járót.

A párizsi Théatre de Chatelet színházban immár 35. alkalommal osztották ki a César-díjakat, amelyeket a francia filmszakma közel négyezer képviselője húsz kategóriában ítélt oda az előző évben moziba került alkotásoknak.

A próféta egy francia börtönben játszódó naturalista karriertörténet: egy írástudatlan, de tanulékony kamasz zsebtolvaj véres gengszterré válását mutatja be, háttérben a korzikai és az arab maffia közti rivalizálással a francia alvilágban. A próféta érdemelte ki a legjobb forgatókönyvnek, díszletnek, valamint operatőri, illetve vágási munkának járó Césart is. A korzikai maffiavezért alakító Niels Arestrup a legjobb férfi mellékszereplőnek járó szobrot vehette át. A Cannes-i Filmfesztiválon a zsűri nagydíjával jutalmazott filmet fél év alatt 1,2 millióan nézték meg a francia mozikban. A francia börtöndráma a március 7-i Oscar-díj-kiosztón is az egyik nagy esélyesnek számít a legjobb külföldi film kategóriában. Jacques Audillard előző filmje, a Halálos szívdobbanás Roman Durisszal a főszerepben is hasonlóan nagy sikert aratott.

A legjobb női alakítás díját Isabelle Adjaninak a La journée de la jupe (A szoknya napja) című, iskolai erőszakról szóló drámában nyújtott játékáért ítélte oda a Filmakadémia. Az 54 éves színésznő ötödik alkalommal nyerte el a Césart, ezúttal Gérard Depardieu nyújtotta át neki a legjelentősebb francia filmes díjat.

A legjobb külföldi filmnek járó Césart Clint Eastwood Gran Torino című alkotásának ítélte a francia filmszakma. A Magyarországon is vetített filmdráma egy konzervatív háborús veterán és ázsiai szomszédjai különös barátságának a története. A díjat az amerikai rendező Párizsban élő dzsesszzenész fia, Kyle Eastwood, a film zeneszerzője vette át. Radu Mihăileanu hat jelölést kapott, A koncert című filmjének alkotói két szoborral térhettek haza, amelyet a legjobb hangmérnöki munkáért és a legjobb filmzenéért kaptak. A legígéretesebb női színésznő a 29 éves Mélanie Thierry, a legjobb női epizódszereplő Emmanuelle Devos, míg a legjobb első film a képregényszerző Riad Sattouf Beaux gosses (Helyes kölykök) című filmje lett.

Filmes életművéért tiszteletbeli César-díjjal jutalmazta a Francia Filmakadémia Harrison Fordot: a 67 éves amerikai sztár csaknem ötvenesztendős filmes pályafutása elismeréséül Sigourney Weavertől vehette át az elismerést, aki franciául méltatta hollywoodi kollégáját.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-03-02: Sport - Áros Károly:

A tizenhatodik versenynap (Vancouver, 2010)

A hosszú és félig mozgalmas szombat után nagyon jól jött a laza vasárnap. Na persze, erről a lazaságról egészen másképpen vélekedett az 50 km-es sífutásra készülő ötvenöt versenyző. Ötven kilométer, a téli sportok „maratonja"...
2010-03-02: Magazin - :

Ötven éve jött létre az első Playboy Klub

Kerek évfordulóra készül idén a Playboy-birodalom: ötven évvel ezelőtt, 1960. február 29-én hozta létre Chicagó­ban a cégalapító, Hugh Hefner az első Playboy Klubot.