Tiltakoznak a szülőkRagaszkodnak iskolájukhoz a köpeciek és a felsőrákosiak

2010. március 2., kedd, Közélet

Attól félnek a köpeci és a felsőrákosi diákok szülei, hogy a következő tanévtől megszűnnek a helyi általános iskolák felső tagozatai, azaz gyermekeiknek már ötödikes kortól Baróton kell folytatniuk tanulmányaikat. Aggodalmuknak valós oka van: szeptemberben már felmerült a felszámolás réme — akkor aláírásgyűjtésbe kezdtek, és egységesen fellépve sikerrel jártak —, ám most, a tanügyi intézmények új finanszírozási rendszere miatt nagyobb a valószínűsége ennek, mint valaha. Bár Baróton nem kellene összevont osztályba járniuk, szaktanár oktatna minden tantárgyat, a szülők mégis kitartanak álláspontjuk mellett, s ragaszkodnak a tagozat megtartásához. Állítják, a megszüntetésnek közösségük egésze megérzi hiányát.

A köpeci Kolumbán Ildikó szerint hatodikos gyermeke helyben is megkapja azt a tudást, amit Baróton ígérnek. ,,Megmondom őszintén, nem hiszem, hogy valaha is komolyan felmerült volna e régi, jó hírű iskola felső tagozatának megszüntetése, ha néhány esztendeje minden tanév kezdetén nem visznek be Barótra néhány gyermeket. Ezért oly kevés itt a gyermek, ezért állítják, hogy veszteséges lenne működtetése!" Csiki Melinda elismeri, hogy kevés gyermek számára nem lehetséges egész iskolát fenntartani, de szerinte nem szabadna a még igencsak zsenge korú diákságot ingázásra kényszeríteni. ,,Nagyon tudok azokra a szülőkre haragudni, akik gyermekeiket Köpecről Barótra vitték, és az iskolára is, amelyik befogadta. Nekem nem mindegy, mikor kell költenem a lányomat, hogy biztosan elérje az autóbuszt, miként az sem, hogy milyen körülmények közt kell télen-nyáron utaznia. Minden követ megpróbálok megmozgatni, hogy az iskola megmaradjon" — jelentette ki az édesanya. Lánya, az ötödikes Csiki Éva menne is, maradna is. Szeretné megtapasztalni, milyen az, amikor buszra vár az ember, amikor felnőttként egyedül járhat-kelhet a városban, ám fél, hogy szem elől tévesztené barátait, és tart az új iskola szigorától is. Az új tanintézettől komolyan félne, mert egyik már bejáró barátjától azt hallotta, hogy a tanárok többet követelnek, sőt, a román szakos pedagógus az órán meg sem szólal magyarul. Mindent románul kellene követni, megérteni... Brassai Emese úgy vélekedik, máshol sem tanulhatna többet a fia, mint helyben. Véleményét azzal támasztja alá, hogy nem olyan rég történt, amikor a köpeci alma materből kikerült diákok a középiskola elvégzését követően egyetemre mentek, s váltak lelkésszé vagy éppen egyetemi oktatóvá. Ágoston Annamária az anyagiak oldaláról közelíti meg az ügyet: csak ő dolgozik, kilencedikes lányának már fizetik a hetvenlejes buszbérletet, és zsebpénzt is kell biztosítani, hiszen merülhetnek fel előre nem látott költségek — miből fizessék mindezt? ,,Hallom, országszerte több ezer pedagógust akarnak elküldeni, az osztályok létszámát pedig megemelni. Igazságtalannak tartom, hogy a kormány rossz gazdálkodásának mi igyuk meg a levét, s fel kelljen adnunk szépen felújított, központi fűtéssel ellátott iskolánkat."

A felsőrákosiak hasonlóképpen vélekednek: az elmúlt években lakhatóvá, élhetővé tett iskolájukat nem szeretnék veszni hagyni. Meggyőződésük, hogy a baróti oktatás nem annyival jobb, azaz minőségben nem nyernének annyit, amennyi az ingáztatással járó kellemetlenséget, anyagi kiadást és az új környezet meg az új tanárok megszokása okozta stresszt megérné (állítják, a városi gyermekek lenézik a falusiakat, s ezt éreztetnék is a néhány kilométerrel távolabbról jövő társaikkal).

Bíró Sándor és Melinda szerint egyetlen olyan szülő sincs, aki támogatná a felső tagozat megszüntetését. ,,A szülői értekezleten mindannyiunk véleménye az volt, hogy helyesebb lenne, ha a gyermekek oktatását itthon oldhatnánk meg. Fontosnak tartjuk, hogy idejében hazaérhessenek, szem előtt legyenek, a megszokott környezetükben tanulhassanak. Azt szeretnénk, ha kiszámolnák, mennyibe kerül az iskolabusz napi kétszeri ki-be járatása, s talán kiderülne, az osztály működtetése nem kerül sokkal többe, mint a benzinköltség és a sofőr fizetése." Réz Melinda úgy tudja, a baróti Gaál Mózes Általános Iskola osztálytermei nem elég nagyok, gondot okozna számukra a Felsőrákosról és Köpecről érkezők elhelyezése. ,,Bolondság lenne elvinni az iskolát most, amikor végre központi fűtést szereltek, rendbe tették a tornatermet és a mellékhelyiségeket. Az ősszel sikerült az osztály megszüntetését elkerülnünk, remélhetőleg az idén is sikeresen tudunk fellépni. Én bízom ebben." Sándor Rozália szerint, ha most kevés is a gyermek, a következő években többen jönnek, így valószínűleg nem kellene mind a négy évfolyamnak összevont osztályba járnia, azaz a sokat kritizált oktatási minőség is javulna. Székely Margit tudja, mivel jár a fiatalok ingáztatása: egy gyermeke már Barótra jár. Hátránya többek között a kilencvenlejes buszbérlet (nem térítik meg időben, jelenleg még a decemberit sem kapták meg) és a buszok kedvezőtlen menetrendje. ,,Fél hétkor megy a busz, de hétkor még nem engedik be őket az iskolába, délután pedig nem maradhatnak, hogy megvárják a csak másfél-két óra múlva induló járatot, így vagy az utcán kénytelenek várakozni, vagy a kocsmákba húzódnak be melegedni. Az alig tizenéves gyermekek, ha nem is isznak, de korukhoz nem illő dolgokat látnak-hallanak, ráadásul tömény cigarettabűzösen jönnek haza az iskolából!" — mesélte felháborodottan Székely Margit.

A Gaál Mózes Általános Iskola igazgatója, Zajzon Csaba, bár megérti ellenállásukat és aggodalmukat, csak részben fogadja el a szülők érveit. Állítja: szó sincs arról, hogy ne tudnák befogadni a felsőrákosi és a köpeci diákokat, mint hogy arról sem, hogy ne engednék be korábban, vagy ne maradhatnának tovább, ha a szükség úgy kívánja. ,,Ne menjünk nagyon a kérdés elejébe, még az sem biztos, hogy életbe lép az új törvény, mint hogy az sem, hogy megszűnnek a tagozatok. Ha mégis úgy történne, akkor sincs gond, mert elég nagyok a termek, és elég hely van bennük, mindenkit jó körülmények közt el tudunk helyezni. Az iskolában már kora reggeltől ott van valaki a kisegítő személyzetből, tehát bejöhetnek, maradhatnak, ha akarnak. De ennek ára van: csendben, civilizáltan kell a termekben ülni, hiszen meglehet, hogy éppen óra folyik a szomszédban. Hangsúlyozom, senkit nem teszünk ki erőszakkal, amint az órák véget érnek. Szerintem a szülők tiltakozásának nem is ezek a valós okai, megelégednek azzal, ha tudják, hogy gyermekeik biztosan elvégzik a nyolc osztályt. Egy tanár egyszerre több évfolyamot is oktat, így kevesebb idő jut egy-egyre, amiatt ő sem támaszthat valós igényt velük szemben, így a nyolcas-kilencesek nem ritka jegyek. Baróton az a tudás csak ötöst-hatost, ha érne. El kellene ismerniük: a korábbról Barótra járó társaiknak komoly előnyük van a később bekerültekkel szemben, s mindent el kellene követniük, hogy felzárkózzanak. Az egyetlen komoly gondot a szállítás jelentené — ezt elismerem —, de bízom abban, hogy a helyi közszállítási vállalattal és az önkormányzattal közösen ezt a kérdést képesek leszünk megoldani" — nyilatkozta Zajzon Csaba.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2010-03-02: Magazin - :

Ötven éve jött létre az első Playboy Klub

Kerek évfordulóra készül idén a Playboy-birodalom: ötven évvel ezelőtt, 1960. február 29-én hozta létre Chicagó­ban a cégalapító, Hugh Hefner az első Playboy Klubot.
2010-03-02: Közélet - Fekete Réka:

Egyéves a sepsiszentgyörgyi magánóvoda

Közösségben jobb a hangulat
Nem az óvoda, hanem két kétéves kislány születésnapját ünnepelték a napokban a tavaly februárban megnyílt Dohány utcai magánóvodában, ahol azóta benépesedett a három év alatti gyermekek csoportja, öten járnak az óvodai csoportba, és beindult a délutáni tánc-, román- és angolnyelv-oktatás.