Különös hang- és fényjelenségeket tapasztaltak vasárnap éjszaka azok, akik feltekintettek az égboltra Észak-Magyarország egyes részein, illetve Szlovákiában. Katasztrófavédelmi szakemberek szerint meteort láthattak.
Rétközi Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője hétfőn azt mondta: Kassától Záhonyig több településen is láthatták az ismétlődő fény- és hangjelenségeket, de elsősorban Ózd, Kazincbarcika, Miskolc, Putnok, valamint Encs térségéből érkezett bejelentés a történtekről. Az ügyet a katasztrófavédelem szakemberei vizsgálják — közölte Rétközi Ferenc. A rejtélyes robbanást, amit több tízezer ember észlelt, a legnagyobb valószínűség szerint egy, a Föld légkörében felrobbant és a súrlódás miatt elégett, a szokásosnál nagyobb méretű meteor vagy esetleg űrhulladék okozhatta. Ezt az eseményt hívják a csillagászok bolid jelenségnek. Az űrből érkező test a légkörrel érintkezve felhevül, majd darabjaira hullik, a jelenséget erős fény- és hanghatás kíséri.
Az MTI-nek nyilatkozó egyik szemtanú elmondása szerint a fényjelenség szinte bevilágította a szobát, miközben ő tévézett, majd durranásszerű hang hallatszott. Mivel nem tudott magyarázatot találni a történtekre, kiment a lakásból, ekkor vette észre az égbolton a csóvaszerű, világító fehér fényt. A durranást még egyszer lehetett hallani, de az sokkal gyengébb, halkabb volt, mint az előző — tette hozzá.
Az interplanetáris térben keringő kisebb tömegű testek, azaz meteorok — köztük a porszem nagyságúak is —, amikor behatolnak a Föld légterébe, a súrlódás miatt többnyire elégnek. A meteorok többsége 0,1—10 milliméteres, de ennél kisebbek, és lényegesen nagyobbak is szép számmal előfordulnak. Az egy milliméter átmérőjű meteor már igen fényes jelenséget idéz elő a légkörbe való behatolásakor. A jelenség abban áll, hogy az égbolt valamely részén hirtelen feltűnik egy fényes pont, amely a másodperc törtrésze vagy egy-két másodperc alatt rövidebb-hosszabb ívet fut be az égen, hogy azután ugyanolyan hirtelen eltűnjön. A nagy sebességgel közeledő meteorok légkörbe lépésekor, a levegőmolekulákkal való ütközések során, az átalakuló mozgási energiának csupán egy százaléka gerjeszti és ionizálja a felső légkör molekuláit, amelynek hatására a fényjelenség fellép.
A meteoritok a meteorok földre hullott darabjai. A meteoritok révén naponta mintegy tízezer tonna anyag hullik a Föld felszínére, ami egyenletesen elosztva négyzetkilométerenként évi egy-két kilogrammnyi anyagot jelent.