Ügyészségre került

2010. március 3., szerda, Közélet

Csalás és magánokirat hamisítása alapos gyanújával került K. Lehel, a kézdivásárhelyi Helyi Munkaügyi és Fejlesztési Egyesület egykori ügyvezető igazgatójának iratcsomója az ügyészségre.

A gazdasági rendőrség többéves nyomozás után megszerezte a bizonyítékokat. Időközben néhány kisebb besorolású bűncselekmény elévült. A PHARE-alap RICOP-programját kezelő iroda még 2005 augusztusában tett feljelentést a rendőrségen, s közölte, az igazgató hamis iratokkal tizennyolcezer euró fel nem használt pályázati pénzhez jutott. Egy év múlva az ügy átkerült a korrupcióellenes hatósághoz, mely a gazdasági rendőrséggel együtt felgöngyölítette a szálakat, és beszerezte a bizonyítékokat. 2002 és 2004 között az egyesület két programban vett részt: Kézdivásárhelyen szociális étkezdét és sürgősségi központot létesített vissza nem térítendő RICOP-támogatásból. A vizsgálat során kiderült, az első projektben 13 000, a másodikban ötezer euróval többet hívtak le, mint amennyit célirányosan elköltöttek. A különbözetet az ügyvezető igazgató hamis iratokkal támasztotta alá. (Szekeres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1365
szavazógép
2010-03-03: Közélet - :

Az ötödik drámaosztály

A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum megkapta az engedélyt újabb kilencedikes drámaosztály indítására, mely az egyetlen magyar nyelvű középiskolai színészképzés az országban.
2010-03-03: Közélet - :

Megmarta egy kóbor kutya

Február 27-én 10 óra körül Kézdivásárhelyen a volt ügyészség előtti járdán egy kóbor kutya megharapta a bal alkarját, és földre döntötte a patikából hazafelé tartó Márkos Rudolf nyugdíjast.