Nézem a rohanó embereket, eszembe jut a magam reggeli rohanása is. Mi történik hát velünk, hogy ennyire kifordulunk önmagunkból, hogy sokszor még egy mosolyra sem futja, csak rohanásra és fáradt összeroskadásra?

A felgyorsult közlekedés, a felpörgetett élettempó korszakában vajon még időtálló a régi közmondás bölcsessége: Lassan járj, tovább érsz! Mit tudtak az öregek, akár az egyszerű falusi emberek is, amit mi nem tudunk magunkévá tenni, sokszor még megérteni sem. Hogyan lehet tovább érni, ha lassabban megyünk, kérdezhetnénk, hiszen ez fizikai ellentmondás.

Igen ám, de aki figyel, aki ésszerűen szervezi meg a napját, akit nem rándít görcsbe a stressz, az eredményesebben munkálkodik. Ennek a következménye viszont a fáradtság határainak kitolódása, a jobb közérzet, a szervezet megkímélése a kimerüléstől.

Amit egy keleti ember természetesnek tart, a türelmet, az apróságoknak a megfigyelését, a kivárást, azt a nyugati ember hátráltatónak, civilizációellenesnek érzi, és rohanásra szoktatja már óvodáskorú kisgyerekét is. Így a gyerekek már korán részesei lesznek annak a körforgásnak, ami mókuskerékszerűen magához szippantja őket, és forgásban tartja egész életükön át.

Ez a mostani világ tempója — érvel az egyik énem —, ha leállsz, eltaposnak, kiesel a fejlődési folyamatból, kirekesztett leszel. Megbetegszel, kifulladsz, elszaladsz az élet szépségei mellett — érvel a másik énem, és tudom, hogy mindkettő valahol igaz.

Felidéződnek bennem a példák mindkét igazság alátámasztására: egy sikeres üzletember képe, aki mindig tudott nagy iramban dolgozni és élni, meg egy valamikor sikeres ügyvédnőé, aki egy kézművestábor lakójaként próbálta megízlelni a lassú, türelmes csodateremtés mozzanatait, ezzel segítve önnön gyógyulását.

Kezdem érezni, hol a hiba, hiszen a sikeres üzletembernek csak az eredményességről szólt a híradás, lehet, ő is pihen évente akár többször is minden kényelmet megadó üdülőkben. Lehet, hogy őt nem fárasztotta a gyors tempó, mert egész kisegítő személyzet készítette elő eredményessége talaját. Sokszor éppen egy társ állt a háttérben, meghúzódva a másik sikerének árnyékában…

Váltani kell, tudatosan odafigyelni a tempóra, a pihenés módjára és rendszerességére, mert hanem felőröl a mókuskerék — szögezem le végül, és talán nem csak magamnak.