Szívbetegség fenyegeti az elhízott gyerekeket

2010. március 4., csütörtök, Család

Az elhízott gyerekeknél már hároméves korban megjelennek a későbbi szívbetegségre utaló jelek — közölték amerikai kutatók a Pediatrics szakfolyóirat legfrissebb számában.

A tanulmányt 16 000, 1—17 éves gyerek és kamasz bevonásával készítették: hetven százalékuk testsúlya egészségesnek számított, tizenöt százalékuk túlsúlyos, tizenegy százalékuk elhízott, 3,5 százalékuk pedig nagyon elhízott volt. A 3—5 éves elhízott gyerekek negyven százalékánál volt magas az úgynevezett C-reaktív fehérje (CRP) szintje, míg normál testsúlyú társaik tizenhét százalékánál mértek csak emelkedett értéket. A 15—17 éves korcsoportban a nagyon elhízottak 83 százalékánál állapítottak meg emelkedett CRP-értéket, míg normál testsúlyú társaik körében ez csak tizennyolc százalék volt.

A CRP-t a májsejtek termelik, gyulladás esetén kerül a véráramba. Felnőtteknél kapcsolatot találtak a CRP magas szintje és a szívroham kockázata között. Ennek magyarázata lehet, hogy sokszor gyulladás miatt sérül az artériák fala, a károsodás pedig egy idő elteltével szívrohamhoz vezethet.

Asheley Cockrell Skinner kutatásvezető, az Észak-Karolinai Egyetem munkatársa elmondta: meglepetésként érte, hogy a testsúly és a gyulladást jelző fehérje emelkedett szintje közötti kapcsolat jóval korábbi életkorban jelenik meg, mint feltételezték. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-03-04: Család - Puskás Attila:

Hó felett és hó alatt

Napok óta megérkezni látszik a még korai tavasz. Hírnökei is, íme, már itt vannak. Felfedezem itt-ott az emberi jelenlétet jelző, eldobott szemét között a martilaput (Tussilago farfara) és a hóvirágcsokrok bólogató fejecskéit.
2010-03-04: Közélet - Sylvester Lajos:

A fotós fiókja

Albert Levente fotós kollégánk a lapnál a Háromszéki nekigyürkőzés kötet lezárásának napjaiban szokatlan időben, késő este jelentkezett. Egy köteg archív fotót hozott, valamennyi ’89 decemberének legforróbb pillanataiban készült, ugyanabban az időszeletben, mint Kala Sándor amatőr fotós harminchét felvétele, és nagyjából ugyanabból a szögből, a pártszékházzal szembeni saroktömbház második emeletének lakásából. Másik kollégánk, Tompa Ernő ajánlotta neki, hogy abban a lakásban jó ismerőse lakik, oda nyugodtan bekopoghat.