Albert Levente fotós kollégánk a lapnál a Háromszéki nekigyürkőzés kötet lezárásának napjaiban szokatlan időben, késő este jelentkezett. Egy köteg archív fotót hozott, valamennyi ’89 decemberének legforróbb pillanataiban készült, ugyanabban az időszeletben, mint Kala Sándor amatőr fotós harminchét felvétele, és nagyjából ugyanabból a szögből, a pártszékházzal szembeni saroktömbház második emeletének lakásából. Másik kollégánk, Tompa Ernő ajánlotta neki, hogy abban a lakásban jó ismerőse lakik, oda nyugodtan bekopoghat.
Levente negyvenegy fotóval rögzítette a déli órák sepsiszentgyörgyi főtéri eseményeit. Fotózott volna tovább is, de amikor közelképek készítése végett elvegyült a tömeg között, kollégája, az ott-tartózkodó Kovács László figyelmeztette, hogy ne a tömeg szeme láttára cseréljen a gépben filmet, hanem rohanjon fel a szerkesztőségbe, mert a tüntetők a későbbi azonosítástól tartva elveszik a filmet, az ő esetében meg is történt, s emiatt helyszíni felvételek nélkül maradt. (Általánosnak is mondható jelenség volt, hogy a fotósokat, filmeseket a tömeg azzal gyanúsította, ,,megbízásból" készítik a felvételeket, hogy a későbbiekben azonosítani tudják a személyeket. Ez nem csak a forradalom sikerének függvénye volt, hisz később, a győzelem ellenére fényképeket kerestek, hogy azonosítsák azokat, akik a rendőrség előtti két személygépkocsit felgyújtották.)
Albert Levente a filmcsere miatt rohant a szerkesztőségbe. A celluloidszalag aztán a több tízezer fotó között elvegyült. Most, nagy meglepetésére a régi filmek között, mindjárt az első szalagok társaságában megtalálta a felvételeket. Ennél is nagyobb volt az a meglepetés, amikor merő kíváncsiságból a húsz évvel ezelőtti vegyszerekkel, az akkori kezdetleges fotótechnikai eszközökkel akarta előhívni és megnagyítani a képeket, s ez sikerült is.
Igazi archív fotók ezek, a kor technikai színvonalát is reprodukálják, nemcsak az eseményeket. De mindennél fontosabb az, hogy negyvenegy olyan fotóval gazdagodtunk, amely az akkori események rögzítése mellett azoknak az óráknak, a tulajdonképpeni népi felkelésnek az atmoszféráját is átmentette a jövő számára.
Aki pedig ennek az eseménysornak a rekonstruálásával foglalkozik, mint e sorok írója is, szakmai elégtételként éli meg, és jó érzéssel állapítja meg, hogy az újságíró kollégák, kevés kivételtől eltekintve, a decemberi események legforróbb pillanataiban ,,az első vonalban" voltak, a történtek rögzítésén túl résztvevőként is. Mikor Levente barátunkat kérdeztem, hogy próbáljuk meg percről percre rögzíteni az időpontokat, azt válaszolta: ilyent ne kérjek, mert szinte semmire sem emlékszik, csak fotózott, és fotózott, és közben az ina-térde reszketett, aztán erről is megfeledkezett a fényképezés lázában.
Szóval, érdemes néha kihúzni az emlékezés fiókjait, az agyunkban lévőket, de a bútorzat rekeszeit is, mert ugye, érhetnek meglepetések.
