1990-ben megtörténtek a tragikus márciusi események Marosvásárhelyen. Háromszék magyarsága Sepsiszentgyörgyön, Baróton (bizonyára más helységekben is) határozott együttérzéssel próbált a marosvásárhelyi magyarságot ért súlyos bántalmazások miatt (közkedvelt írónk, Sütő András megverése stb.) spontán tüntetésekkel válaszolni. Egyre hangosabban kérték a tömegek, hogy menjünk Marosvásárhelyre a bosszúállás gondolatától vezérelve. A Marosvásárhelyen történteket már sokan megírták. Pusztán csak azt szeretném leírni, ami részben Sepsiszentgyörgyön és Baróton történt, és aminek magam és sokan mások tanúi voltunk.

Sepsiszentgyörgyön szombat délelőtt tíz órától kátéórát tartottam Szemerján. Megszólalt a telefon. Orbán Árpád elnök hívott, hogy menjek a megyeházához, mert összegyűlt egy lázongó tömeg, és segítsek őket lecsendesíteni. Azonnal autóba ültem, és felmentem a központba. Hihetetlen nagy tömeg gyűlt össze. Óriási hangorkán kiáltott bosszúért a Marosvásárhelyen történtek miatt.

Megérkezve a megyeházához, ott találtam Orbán Árpádot, Dali Sándort, Tóth Józsefet és Csató Béla róm. kat. plébánost. Természetesen, még nagyon sokan voltak, de csak a fentiekre emlékszem biztosan.

Orbán Árpád arra kérte Csató Béla plébános urat és engem is, hogy szóljunk az emberekhez, próbáljuk lecsillapítani őket. Az erkélyről először a plébános úr beszélt, és utána én. A tömegből világosan hangzott a kiáltás, hogy ,,csak az igazat!" A beszédekre nem tudok visszaemlékezni, de a tömeg kezdett lassan szétoszlani. Hogy a mi beszédünk előtt valaki szólott-e a tömeghez, azt nem tudom. Az erkélyről a terembe visszaérve értesültünk, hogy Baróton tüntetnek a bányászok. Valakinek ki kellene mennie Barótra, hogy nyugalmat teremtsen. Dali Sándor és én vállaltam, hogy kimegyünk. (Nem kis félelem közepette.) Tóth József rendelkezésünkre bocsátott egy ARO gépkocsit, sofőrrel együtt. Így indultunk el.

Megérkeztünk Barótra, a város végén találkoztunk a velünk szembe jövő sokasággal. Meglátták a kis rendszámú autót, és akkor nem valami ,,hízelgő" kiabálások hangzottak felénk. Miután megismertek, egyszerre lecsendesedtek az emberek. Békességesen indultunk a tömeg élén, valószínű, a Bodos-bánya felé akartak menni a bányászok. Elérkeztünk a letérőhöz, ahol nagy halom vascső (biztos, valamely vezetéknek szánták) volt felhalmozva. Ennek a tetejére álltunk fel Dali Sándorral. A tömeg egyre hangosabban követelte, hogy nem lehet eltűrni, ami Marosvásárhelyen történt a magyarsággal. Lehetett látni, hogy akkori ,,hevületükben" mindenre képesek lettek volna a bányászok. Elsőnek Dali Sándor szólott a néphez, hogy mit mondott, azt már nem tudnám idézni, de nem maradt hatás nélkül. Én próbáltam elmondani, hogy emberek, semmi jóra nem vezet a bosszúállás. Igaz, hogy mi itt többen vagyunk magyarok, mint románok, de mi történik ott, ahol kevesebben vannak a magyarok, mint a románok? Nekünk meg kell békülnünk, és az ütés, amelyet Sütő András kapott, az Európában messze elhangzik, és majd, akik olyan galádul cselekedtek, megfizetnek! (A mai napig nem történt meg.) Kértük az embereket, hogy nyugodjanak meg, és ne bántsanak senkit! Aztán lassan elindultak hazafelé. Mi még bementünk a város központjába, ott az ideiglenes vezetőkkel elbeszélgettünk, majd hazaindultunk Sepsiszentgyörgyre.

A Baróton történtekhez szervesen hozzátartozik, amit leírtam, annak a valódiságát még ma is élő bányászok biztosan tudják bizonyítani.