Miután a múlt év júniusában a kirekesztőleg mezőgazdaság után élő [Sepsi]szentgyörgynek határát lúdtojás nagyságú jég teljesen semmivé tette; s egész augusztus folyamán oly szörnyen dühöngött a kolera, milyent még hallani és olvasni nem lehetett, csaknem minden 15-ik lakóját [Sepsi]szentgyörgynek sírba zárván...
...bekövetkeztek az októberi napok: agyagfalvi gyűlésre kellett menni, mindenfelől rendetlenül omlott a nép, mint tudva van, de egész Háromszékről rendes fegyelem alatt katonaság nem ment, minek pedig a rend fenntartására menni kellett. Ekkor [Sepsi]szentgyörgy kiállította s vitte a 4-ik gyalogszázadot, adván útiköltségül 100 ezüst f[orin]tot, úgy 100 ezüst forinttal segítette kimenni a lovasságot is. Későbben a [maros]vásárhelyi tábor szétbomlása után, míg más helységekben áldozattételről még szó sem volt, [Sepsi]szentgyörgy az ágyúöntés s azoknak [Magyar]hermányból elhozása körül eléfordult szekereseket, napibéreket, úgy az ágyúk felszerelése körüli költségeket fizette tulajdon pénzéből.
A vaságyúk teljes felszerelése után is még ágyúkra lévén szükség, [Sepsi]szentgyörgy vette le a toronyból legelsőbben két harangját, s öntette ágyúvá.
Központi raktároknak, hadifoglyoknak, betegeknek s minden más tárgyaknak, melyeknek elhelyeztetésére szükség volt, [Sepsi]szentgyörgy adott jó és alkalmas helyeket: sütőkemencéket építtetett, és mindezen intézeteket alkalmas egyénekkel, kezelőkkel ellátta, szállással, étellel, köntössel a Mátyás-lovagokat és honvédeket sokszor és több ideig is hasonlóul ellátta, és bizony nem lehetne elészámlálni, mennyit tett vén és ifjú, férfi és nő és mindenki egy pár reakcionáriuson kívül. De valamint Háromszékről nem lehet mondani, hogy nem tett, azért, mert néhány barátai a régi rendszernek visszahúzók voltak, úgy, sőt méginkább nem [Sepsi]szentgyörgyről, mert hol a lobogót elöl nem vitte, legelső volt a kíséretben. Tettünk mindent, mit lehetett, de nem kürtöltük ki azt, mit tettünk, mivel nem jutalomért és dicséretért, hanem a hon s magunk jóléte elémozdításáért tettük, s fogunk tenni ezután is, mert úgy hisszük mai ünnepünk emlékét leginkább megszentelni.
Honvéd, 84. sz., 1849. április 5.
Székelyföldön tán világ teremtése óta legelőbbször gyártott ágyúk kisérleti durrogása [1848. november 28.] felriasztá s villanyozá a reakció ármánykodásai által lehangolt kedélyeket (...). A tanácskozó népgyűlés ugyan e napon egyhangúlag kimondá, (...) kész a vérzsoldosok bárminő megtámadásai ellen utolsó csepp vérével is védeni a szabadságot, s azt a földet, melyet apáink vérökkel szereztek meg.
Az ige testté lett. A következő napokban, mindamellett is, hogy Erdővidéket Heydte [August cs. kir. dragonyos százados] lefegyverezte, s Csík hütetlenül elpártolva a gyalázatos Dorsner [Ferenc a 14. határőrezred parancsnoka, cs. kir.] ezredes szeszélye szerint a pártütő [Nagy]szebennek meghódolt vala, a háromszéki hősi elszántság csatákat víva ki. Ugyanis mindjárt másnap, november 29-kén Nagy Dani [akkori cs. kir. főhadnagy] és Sárosi [Ferenc], akkori századi, most [1849. áprilisában] őrnagyi parancsnokok egy, a pópák és némely Háromszékről Brassóba menekült katonatisztek által vezetett oláh katonaság[ból], szász nemzetőrök[ből] és nagyszámú lándzsás oláhokból álló Dsengiskáni hordát, mely a határvonalnál őr[t]álló véreink közül 5-öt legyilkolt, és oly szándékkal vala, hogy Zágonnál Háromszékre béütve két nap alatt — mint mondogatá[k] — az oláh bocskort k[ézdi]vásárhelyi borban áztassa meg, századaikkal Bodzafordulónál szétűzték. [November] 30-án pedig Butyka [Tamás cs. kir. nyugalmazott] százados Földvárnál a Heydte táborát verte meg; mindkét csatában [többen] elestek, foglyok és sebesültekben szembetűnő lévén az ellenség vesztése.
De különösen december 5-e [volt] azon nap, melyen a háromszéki népárulás okozta csüggedtségéből [Háromszék] egészen kivergődött. Már reggel 3 órakor mindenfelé zúgtak a lárma-harangok, s mint mikor hajdan a véres kard körülhordoztatott, az általánosan felkölt néptömeg harcvágyva tódult a Bikfalva, [a] kökösi híd és [a] Hídvég mellett állomásozó táborokba. Ugyane napon egész Háromszéken az órasúlyok ágyúgolyóknak bészedettek, ónosaink lőgolyókká öntettek. Nyén és Bodola ellenállás nélkül visszafoglaltattak. Az eldöntő ütközet Szászhermánynál, mely ágyúkkal és rendes katonasággal ellátva ellenszegült, délután 1 órakor kezdődött Zsombori [Sombori Sándor] ezredes vezérlete alatt. Első ágyúlövésünk az ellenségnek egy ágyúját leszerelte; rövid tusa után megfutamodott. [Szász]hermányt a miéink megrohanva vitézül bévették, s minthogy a házakból nőszemélyek is kezdtek tüzelni, felgyújtották. Ser[e]günkből 4 esett el. Az ellenség sok lőszert, 19 halottat s 17 foglyot vesztett. Hétfalu és Barca megadta magát.
Heydte százados, miután Hídvégnél nem sikerült beronthatni[a] földünkre, az Olt túlsó partján levonulva Felsőrákosig, a Kormoslangos terén táborba szállott. December 9-én 5000-ből álló seregével megtámadta [a] Köpecnél állomásozó 250 honvéd[ből], 30 Mátyás[-huszárból] és kevés lándzsásokból álló, egy ágyúval ellátott csapatunkat. Lándzsásaink a legelső puskaszóra elillantak, a Mátyások ágyút fedezve távoztak, azonban [a] rendesen visszavonuló, de a köpeci keskeny hídnál beért lelkes honvédeink csüggedetlenül homloksort vetve, lelőttek 19 dragonyost s 17 gyalogot. Közülök 5 maradt [a] csatatéren.
[Lábjegyzetben]: A csak maroknyi seregünk által megleckéztetett Heydte nem vala ugyan merész Köpecen innen nyomulni s üldözni a miéinket, de e szerencsétlen falut vad dühében fölégetteté, s lakói közül kor- és nemkülönbség nélkül 100-nál többet legyilkoltata.
Honvéd, 87—88. sz., 1849. április 9—10.
