Röviden

2010. március 16., kedd, Múltidéző
Szlovák értelmiségiek a Petőfi-szobornál

Szlovák értelmiségiek egy csoportja virágokat helyezett el március 15-e alkalmával Petőfi Sándornak a pozsonyi Medikus-kertben álló szobránál. A magyar nemzeti ünnep iránti gesztusértékű megemlékezésen majdnem kéttucatnyi szlovák értelmiségi ― író, publicista, képzőművész, színész ― vett részt.

,,Ha az 1848/49-es forradalmi időszaknak van valamilyen üzenete számunkra, a szlovák―magyar kapcsolatok számára, Közép-Európa számára, akkor az talán az, hogy semmi jóra nem vezet az etnikai elv abszolutizálása. A magyarok és a szlovákok az 1848/49-es forradalmat együtt veszítették el" ― jelentette ki Rudolf Chmel irodalomtudós, aki a rendszerváltás után Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete volt, jelenleg a Híd párt egyik alelnöke, s a megemlékezést is ő kezdeményezte.

Obama köszöntése

Barack Obama amerikai elnök nyilatkozatban köszöntötte az 1848-as magyar forradalom 162. évfordulójának ünneplőit. Kiemelte: az 1848-as forradalom meghatározó pillanat volt Magyarországnak a szabadságért vívott küzdelmében, és továbbra is lelkesítőleg hat mindazokra, akik támogatják a szabadság ügyét. Az amerikai elnök tiszteletét fejezte ki a magyarországi gyökerekkel rendelkező amerikaiak iránt is, akik ,,továbbra is fontos szerepet játszanak társadalmunkban, gazdagítják az Egyesült Államok jellemét és kultúráját".

Kossuth- és Széchenyi-díjak

A magyar nemzet egységét mint kulturális nemzet egységét kell fenntartanunk és ápolnunk, ezt értessük meg Európával és a szomszéd országokkal is ― mondta a köztársasági elnök a Parlamentben. A Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseinek átadásán Sólyom László kiemelte: 1848―49 sok mindenben célba ért, megteremtette a polgári magyar nemzetet, de a nyelvében élő nemzet koncepciója kudarcot vallott, és ezt az örökséget végre meg kellene valósítani. Hangsúlyozta: akkor marad fenn a magyar nemzet, ha van közös akarat, sőt, vágy arra, hogy ezt a gazdag örökséget, amit létrehoztunk, együtt őrizzük. A köztársasági elnök szerint az egyetemes értékek elismerése mindig az ilyen díjátadás függetlenségét jelenti a napi politika történéseitől. ,,Jelenti azt, hogy akármi van ott kint, a kordon akármelyik oldalán, ez egy szigete a békének, az értékeknek és az állandóságnak, amelyet nagyon meg kell becsülnünk, és amiben a jövőt tekintve is bíznunk kell" ― szögezte le Sólyom László. Idén tizenkilenc művésznek ítéltek oda Kossuth-díjat, húsz tudós részesült Széchenyi-díjban, míg a Magyar Köztársasági Érdemrend magasabb kitüntetéseit huszonhatan vették át.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2010-03-16: Múltidéző - György Attila:

Sarkos szavak: Wiwaty! (’48 magyar, székely és lengyel hőseinek emlékére)

Ahhoz képest, hogy milyen békés nép vagyunk, rengeteget harcoltunk. De hát már a régi rómaiak is tudták — ha valaki, hát ők igen —: aki békét akar, készüljön a háborúra.
2010-03-17: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Színház
* A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a sepsiszentgyörgyi színház nagytermében a színpadon ma 19 órától Jon Fosse Alvás (rendező: Sorin Militaru), csütörtökön 18 órától a kamarateremben Kiss Csaba Esti próba (rendező: Porogi Dorka), 20 órától a nagyteremben a színpadon Jon Fosse Alvás című előadását mutatja be.