MementóDr. Darkó Zsigmond

2010. március 17., szerda, Magazin

Húsz éve távozott az élők sorából 68 éves korában a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Kórház sebész főorvosa. Tordán született 1921-ben. Iskoláit szülővárosában kezdte, és ott is érettségizett a Regele Ferdinand Líceumban 1939-ben. 1945-ben végzett a Kolozsvári Tudományegyetem orvostudományi karán.

1943—44 között a kolozsvári magyar királyi Ferencz József Tudományegyetem sebészeti tanszékének gyakornoka, majd a Bolyai Egyetem marosvásárhelyi Orvostudományi Inté­zeté­nek tanársegéde volt. 1955-től két éven át a marosvásárhelyi Klinikai Kórház orvosa és aligazgatója. 1957-ben telepedett Sepsiszentgyörgyre, ahol az akkori Egyesített Kórház sebészfőorvosa lett, 1970—1989 között osztályvezető főorvos. Munkásságával új korszakot nyitott az intézet sebészeti szolgálatában. Számos gyakorlati megfigyelésen alapuló közleményével gazdagította a hazai Orvostudományi Társaság tapasztalati adattárát. Fontosnak tartották a gyomorral kapcsolatos megfigyeléseit. Dr. Radu Horeá­val, az előpataki kórház orvos-igazgatójával közösen írt dolgozatukat Párizsban mutatták be. Egy életen át kísérte és kíséri ma is háromszéki betegeinek hálája és tisztelete. Lapunkban Farkas Árpád és Magyari Lajos a Búcsú és Záróra című írással búcsúzott tőle 1990. március 3-án. Szerény, de mélyen munkáló animátora volt a helyi fiatal értelmiségi közösségnek. Síremléke a város római katolikus temetőjében.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-03-17: Magazin - Józsa Lajos:

A baróti bíró körlevele 1806-ból

A Monarchia a Franciaországgal elhúzódó háborúi idején különösen vigyázott a gabonaszükséglet fedezésére. Szigorú megszorításokat írtak elő a gabonából főzött pálinka előállítására.
2010-03-17: Magazin - :

Sötét aszteroidákat fedeztek fel

Húsz, korábban ismeretlen, sötét aszteroidát (kisbolygót) fedezett fel a Föld közelében a NASA WISE (Wide-field Infrared Survey Explorer) széles látószögű infravörös sugárzást felmérő csillagászati műholdja, amelyet decemberben állítottak pályára.