Műsorváltozás a Tamási Áron Színházban

2010. március 17., szerda, Közélet

Hirtelen megbetegedés miatt elmarad a Tamási Áron Színház március 20-ra meghirdetett Karnebál-, illetve a március 23-ra, 24-re és 27-re meghirdetett Ilja próféta-előadása. Az elmaradt bérletes előadásokat későbbi időpontban tűzik műsorra — közölte lapunkkal Nagy B. Sándor irodalmi titkár.

A műsorváltozás nem érinti a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház hét vendégjátékát és a Brassói Filharmónia márciusi hangversenyét. A társulat következő előadása Makszim Gorkij A nap fiai című darabja lesz (rendező Zakariás Zalán), ennek bemutatóját április 19-re tervezik. Nagy B. Sándor elmondta: ebben az évadban várhatóan ezt a darabot játsszák majd diákbérletben az Ilja próféta helyett, a Karnebál esetében pedig a színház három előadás erejéig fontolgatja a szerepcserét is. (mol)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-03-17: Közélet - Fekete Réka:

Tudatos egyetemválasztás

,,Ha nem azt tartod fontosnak, hogy adott tudományágban mi történt a múltban, hanem arra kérsz és kapsz választ, hogy mi várható a következő húsz esztendőben, akkor ezen az egyetemen a bölcsesség rád ragad" — foglalható össze a Sapientia — Erdélyi Tudomá­nyegyetem rektora és a karok képviselői tegnapi sepsiszentgyörgyi tájékoztatóján elhangzott mondandójának üzenete. Dr. Dávid László rektor kiemelte: úgy kell szakmát választani, hogy a majdani mesterség egyben a hobbit is jelentse, azt pedig olyan szinten kell művelni, hogy értéket képviseljen és teremtsen.
2010-03-17: Közélet - :

Tisztújítás az MPP-nél

Tisztújító közgyűlést tart ma délután a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében a Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi szervezete. Alig egy évvel a megalakulás után számba veszik a mögöttük álló időszakot, és új vezetőséget választanak.