Mi, hol, mikor?

2010. március 20., szombat, Mi, hol, mikor?
Könyvbemutató

Sepsiszentgyörgyön az 1918. December 1. úti 12-es tömbház földszinti helyiségében (I bejárat, 3-as ajtó, az ajtóbolt mellett) ma 17 órától bemutatják az Orvostudomány a feje tetején ― És ha mégis igaza van Hamer doktornak? című könyvet.

Tánc

A sepsiszentgyörgyi Há­romszék Táncegyüttes vasárnap 19 órától a kultúrpalota Lajtha László Stúdiótermében játssza Hol jársz, hová mész? című előadását. Rendező-koreográfus: Ivácson László.

Színház

* A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház vasárnap 19 órától a nagyteremben Biljana Srbljanoviċ Poveşti de familie (Családi történetek) című darabját játssza Cristian Ban rendezésében.

* A Kézdivásárhelyi Városi Színház vasárnap 20 órától bemutatja Presser Gábor―Sztevanovity Dusán―Horváth Péter A padlás című, ,,félig mese, félig musical" előadását. Rendezte: Deme Róbert. Az előadásra a bemutatóbérlet érvényes, a szabad helyekre a helyszínen válthatnak jegyet.

* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház mára meghirdetett, bérletes Karnebál-előadása objektív okok miatt elmarad. A színház a nézők megértését előre is köszöni.

* A Kézdivásárhelyi Városi Színház hétfőn 19 órától Presser Gábor—Sztevanovity Dusán—Horváth Péter A padlás című előadását játssza a Szé­kely-bérleteseknek, a szabad helyekre jegyet lehet váltani.

Kiállítás

Baróton a városi művelődési ház kistermében vasárnap 12 órakor nyílik meg a http://www.szeptemberifotosulisok.eoldal.hu/ és az f10 fotóklub bemutatkozó fotókiállítása. Kiállít: Balási Csaba, Borbáth Áron, Farmos Rudolf, Czikó Éva Emese, Fülöp Szilárd, Incze Domokos, Incze László, Kelemen Csaba András, Lőrincz Lehel, Márton Ildikó, Sütő Gábor, Teutsch Alpár, Vitos Hajnal. A tárlat április 23-ig látogatható.

Zene

Sepsiszentgyörgyön ma 19 órától a Krisztus Király-templomban orgona-, trombita-, hegedűhangverseny lesz. Közreműködik: Aftin Sorin (trombita), Brăileanu Attila (trombita), Duma-Menghireş Graziella (hegedű), Miklós Katalin (hegedű), Lőfi Gellért (orgona). Műsoron: Vivaldi-, Bach-, Telemann-, Mozart-, Marcello-művek.

Hitvilág

Kézdivásárhelyen vasárnap 15 órától evangélikus istentisztelet lesz az evangélikus templomban.

Rajzpályázat

Földünk kincse a víz címmel óvodásoknak és általános iskolásoknak hirdet rajzpályázatot a sepsiszentgyörgyi Közművek. A tetszőleges technikával készülő A4-es rajzoknak a tiszta víz jelentőségét kell ábrázolniuk. A rajzlap hátlapján olvashatóan fel kell tüntetni: név, lakcím, életkor, óvoda, iskola neve, az osztály megjelölése, telefonszám. Beküldési határidő: március 22-én 11 óra, Sepsiszentgyörgy, Bánki Donát utca 27. szám.

Ügyelet

Gyógyszertár. Sepsiszentgyörgyön szombaton és vasárnap 8―12 és 16―20 óráig a Stadion utcai Szemerja (telefon: 0267 313 942), csütörtökig naponta 20―8 óráig az 1918. December 1. úti Salvia II. (0267 313 112), Kézdivásárhelyen szombaton és vasárnap 9―12 és 16―20 óráig, illetve éjszaka a Richer Gedeon (0267 362 280), hétfőtől a Dona, Kovásznán szombaton 8―13 óráig a Farmacom, 8―12 óráig a Vipera, vasárnap 12.30―14.30 óráig a Cella-Zărnescu patika tart ügyeletet.

Fogászat. Sepsiszentgyörgyön szombaton és vasárnap 10―12 óráig a Stadion utca 16. szám alatti DHD fogászaton dr. Dezső Csaba (telefon: 0267 351 069), szombaton 13―15 óráig Kőrösi Csoma Sándor utca 36. szám alatti rendelőjében dr. Mikó Mária (0267 311 014) teljesít szolgálatot.

Röviden

Kiállítás. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban ma 10—14 óráig tekinthető meg a Hobbi Cserebereklub börzével egybekötött gyűjteményes kiállítása.

Előadás. Sepsiszentgyörgyön az 1918. December 1. út 5. szám alatt vasárnap 16 órakor dr. Ősz Tibor előadást tart Étel az életért címmel.

India est ma 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Lábas Házban: egyszerű stresszlevezető meditációs gyakorlat, majd indiai tea mellett levetítik a The Vision című filmet. A belépés ingyenes.

Cserkészet. Március 15-én Incze Dániel 1848-as huszárszázados sírjánál a sepsiszentgyörgyi Malomgát utcában nem csak a dr. Kovács Sándor csapat tagjai vettek részt a megemlékezésen, hanem a 40-es Szent György, a 115-ös Bölöni Farkas és a 77-es Bora István cserkészcsapat is kint állt a rossz időben, és fent voltak az Óriáspince-tetőn is.

Tavaszi napéjegyenlőség. Ma 19.33 órakor kezdődik a csillagászati tavasz. Ezen a napon a nappal és az éjszaka időtartama azonos, utána a nappalok egyre hosszabbak, az éjszakák rövidebbek lesznek.

Világnapok vasárnap. A Down-szindróma világnapja, a dátum a betegséggel összefüggő 21. kromoszómára, illetve ― a harmadik hónap ― e kromoszóma megháromszorozódására utal. * A költészet világnapja. Az UNESCO 1999. évi párizsi közgyűlése március 21-ét a költészet világnapjává nyilvánította. * A planetáris tudat világnapja a globális tudatosságot ünnepli, azt az eszmeiséget, hogy az ember felismeri és átérzi: az emberiség egységes. A rasszizmus (faji megkülönböztetés) elleni közdelem világnapja.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2010-03-19: Közélet - :

Játszóteret lehet nyerni

Érdekes ötlettel rukkolt elő egy játszótérkészítő cég: gyermeknapi ajándékként négy új játszóteret ajánl fel, méghozzá ingyen. A természetbarát játszóteret óvodák, napközik és iskolák nyerhetik el a cég által kiírt pályázaton.
2010-03-20: Sport - :

Sport

Kosárlabda
* A KSE kosárlabda-szakosztálya új minikosárlabda-csapatokat indít Kézdivásárhelyen. Várják a 2000—2003 között született lányok jelentkezését hétfőnként 16 órától és szerdánként 18 órától a Gábor Áron Líceum tornatermében. Bővebb információkért hívják a 0740 202 633-as (Lénárt Adolf) telefonszámot.