Barabás Gábor mester a dagasztógépnél
Barabás Gábor zabolai pékmesternek egy éve tűz emésztette el másodszor újrakezdett élete majd minden szerzeményét. Az épület emeleti része, amelynek földszintjén a pékség áll, teljesen leégett, a hajnali katasztrófára a munkából kiszaladó élettársával csak a két gyereket sikerült kimenteniük a lángok közül, közös erőfeszítéseik minden egyéb gyümölcse odaveszett.
Az oltás a műhelyt ugyan megmentette, de ,,minden olyan volt, mintha árvíz söpört volna végig rajta, azt is fel kellett újítani". A szakmájánál fogva örökös éjszakázó férfin látszik a fáradtság, említi az ismétlődő folyamatok lélekölő egyhangúságát, de különösebben nem panaszkodik. Ragaszkodik ugyanis mesterségéhez, amely eddig már több magánéleti és szakmai, most pedig az üzleti bajból is kihúzta.
Utcai sütés
Hogyan is történt?
A sepsiszentgyörgyi kisipar egy különös alakja is szóba kerül a kezdetek kapcsán.
— Nagyajtán születtem, Nagyszebenben jártam ki a szakiskolát, de pékké a sepsiszentgyörgyi Krauss Jenő bácsi keze alatt váltam. Szász ember, nagyon jó szaki. Ő mindent aprólékosan megmagyarázott. ,,Ha pénzt akarsz keresni, állj ide mellém." Úgy ismerte a szakmát, mint a tenyerét. Azóta is úgy dolgozom. Hozták a kuncsaftok a lisztet, abból sütögettük a kenyeret. Kézzel dagasztottunk. Utcai sütés, úgy mondtuk neki. ’80-ban már a kenyérgyárban dolgoztam. Ott futószalagon jött a tészta, ahogy mondták, úgy végeztük. Olyan is volt. A gyár felhelyezett Kovásznára, hogy az itteni kenyérgyárat indítsam be, úgy kerültem ebbe a zónába. Másfél év után a zabolai kollektívelnök elcsalt az itteni pékségbe, ’83 óta itt élek Zabolán. 37 éve vagyok a szakmában. Megszűnt a kollektív, de én már a forradalom előtt nekifogtam a pékséget építeni, az épület megvolt, azt ki kellett belül is készíteni. Elmentem Magyarországra, ott két és fél évig kenyereztem, süteményeztem, nagyon jól ment, jól megfizettek. Abból a pénzből megépítettem a kemencét, megvettem, ami még kellett.
A második feleség, akivel a tűzvészből együtt mentették a hozott és a közös gyereket, nem tudja megállni e túlságosan tömör pályakép hallatán, hogy bele ne szóljon:
— De neki, kérem, nincs soha egy szombatja, vasárnapja, nincs egy húsvétja, karácsonya, mi nem mentünk el egy szabadságra, mert a pékség nem állhat.
A kis cég örökös kényszerhelyzete: nem szüneteltetheti termelését, nehogy piacát elveszítse. Úgy tűnik, segédek dolgában sem áll túl jól, akikre rá lehetne bízni a pékséget pár napra. S valóban, megtudom, nehéz ma munkást találni. ,,Rögtön a pénzt kérdik. Hogy adjak neki tízmilliót, amikor azt se tudom, mihez ért, mire képes. De alig telik el a hónap, állnak tovább." A pékmester hát magát hajtja, előfordult, hogy más pékség hét alkalmazottal nem végzett annyit, mint ő a feleségével és segédjével. Ezer kiló lisztet süt meg egy éjjel, öt-hat kemence kenyér készül reggelre, ő szállítja ki, öt zabolai és öt kovásznai üzletet lát el kenyérrel és süteménnyel.
Késik a biztosítás
A jóízű termék titkát firtatom, s nem kívánja részletezni, a jó szaktudásra, a liszt sajátosságainak figyelembe vételére hivatkozik, mert még Krauss bácsitól tanulta, ,,ha gyengébb a liszted, vagy ha jobb", nem ugyanaz a feldolgozás módja. Felesége megjegyzi:
— Szerintem a jó kenyér titka a hajtás.
Ez szakkifejezés, a ,,virholást, gömbölyítést" jelenti, a tészta szaggatása utáni formálást, a kemencére való előkészítését. Úgy látszik, az külön fogásokból áll, melyek kezeskednek arról, hogy a kenyér bele kisüljön, alakja megfelelő legyen.
No de a ,,hajtás" kulcsszó a mester életében, mint látni fogjuk. Hogyan lesz a mesteremberből vállalkozó? Hogyan változik a mentalitás, illetve mi marad benne állandó? Barabás Gábornál az önkizsákmányolásig menő tempó látszik változatlannak, miként a cég sajátos pályafutásából kiderül:
— Egy évig volt egy társam, aki felajánlotta, segít elindítani a műhelyem. Neki volt Bereckben egy péksége, s azt mondta, ha annyi kenyeret sütsz, mint azok heten, hétszeres fizetést adok neked. Én többet sütöttem másodmagammal, mint ott a hét ember együtt. Mikor kértem 500 000 lejjel több fizetést, megtagadta. Mondtam neki: Én meg is sütöttem, el is szállítom, könyvelek is, te jössz minden héten a táskával, és viszed el a pénzt. Hát ennyit érdemlek én? Annyit adott, mint a bereckieknek. Azt mondta: De hát pékséget csináltam neked! Te csináltál nekem? — kérdeztem. — Nem én, te tartozol nekem! Te kéne fizess! Így aztán összement a tej, szépen kitessékeltem a kapun. Utánajártam, és elintéztem a magánengedélyt, mert addig csak egyéni vállalkozó voltam (persoană fizică independentă). De akkor is annyira nyomtam, ahogy nem lett volna szabad. Mire észbe kaptam, az engedélyezett havi ötvenmilliót meghaladtam, elértem a kétszázmilliót. A fináncoknak nem tetszett, céget kellett csináljak, kft.-t. Addig egyedül nyomtam éjjel-nappal, hogy tudjak haladni. De nem tudtam alkalmazni senkit sem. Jól is ment egészen tavaly májusig, amikor minden, amibe befektettem, fél óra alatt elégett.
A mesterember cégtulajdonost a régi tempó a katasztrófából is kisegítette, azóta pirosban áll az emelet, tető került rá, a továbbépítés még sok energiát fog felemészteni. Jellemző megbecsültségére, hogy az újrainduláshoz malmoktól, építőipari cégtől, magánemberektől kapott áruhitelt, segítséget. Hogy utolsó tartozásait is törleszthesse, a biztosítás összegére vár. Egy évvel a tragédia után még mindig nem fizették ki.
