Beszerzés a világhálón

2010. március 20., szombat, Gazdaság

Egyelőre igen sok buktatót rejt a látatlanban, azaz számítógépen keresztül végzett bevásárlás — legalábbis ez derül ki az online, azaz világhálón történő eladások felülvizsgálatából. A piac egyre növekszik, az ajánlatok nehezen áttekinthetők, a panaszok is egyre gyakoribbak.

A fogyasztóvédelmi hatóság többnapos országos kampányt szentelt a témának, és 179 cégből 168-ban talált kihágásokat. Ezek nagyobbik része — szám szerint 96 — enyhébb, csak figyelmeztetést érdemlő vétség, 72 ízben azonban bírságoltak is, többnyire a vevők hiányos tájékoztatása miatt. Száz honlapból 43 nem közli, mennyi egy adott termék pontos ára, ehhez mi adódik hozzá (áfa, kezelési, szállítási stb. költség), milyen pénznemben kérik, hogyan lehet fizetni, mit tartalmaz a csomag (mekkora adag élelmiszert, járulékos eszközt), meddig érvényes egy kedvezmény vagy szavatosság stb. Előfordul, hogy utólag nagyobb összeget kérnek egy áruért, mint ahogy az a világhálón megjelenik, vagy a szálláskörülmények különböznek az ajánlattól, minden hatodik portál pedig a szerződés egyoldalú felmondásának lehetőségeit kurtítja meg. Cégbejegyezési, működtetési formahibák is akadnak, köztük a fogyasztóvédelem elérhetőségének feltüntetése. Óvakodni kell bankkártyánk adatainak közlésétől (a PIN-kódot nem kérhetik), sőt, online beszerzéskor ajánlatos külön kártyát használni, amelyre csak a termék árának megfelelő összeget töltöttük fel; kerülni kell az azonosíthatatlan cégeket, a megrendeléseket, vásárlási feltételeket pedig minden esetben ki kell nyomtatni, így igazolhatjuk, hogy mit kértünk.

Megyénkben a helyzet nagyjából követi az országos arányokat, hatból három internetes üzletet értek szabálysértésen, kettőt megbírságoltak, egyet figyelmeztettek: nem tájékoztatták ügyfeleiket a szerződések felmondási lehetőségeiről, az ajánlat időtartamáról, a szállítás többletköltségeiről és határidejéről.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1433
szavazógép
2010-03-20: Gazdaság - B. Kovács András:

A jó kenyér titka (Vállalkozók Háromszékről)

Barabás Gábor mester a dagasztógépnél
Barabás Gábor zabolai pékmesternek egy éve tűz emésztette el másodszor újrakezdett élete majd minden szerzeményét. Az épület emeleti része, amelynek földszintjén a pékség áll, teljesen leégett, a hajnali katasztrófára a munkából kiszaladó élettársával csak a két gyereket sikerült kimenteniük a lángok közül, közös erőfeszítéseik minden egyéb gyümölcse odaveszett.
2010-03-20: Gazdaság - Farcádi Botond:

Székely termékek vására

Május 14—16. között első alkalommal szervezi meg a kézdivásárhelyi városi sportcsarnokban a Székelyföldi Termék Kiállítást és Vásárt a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK). A rendezvény célja a székelyföldi termékek népszerűsítése, a helyi termelők és vállalkozók közötti kapcsolatok fejlesztése, a székely öntudat erősítése.