— Történt ugyanis — mondotta —, hogy miután a város visszautasította MSC néven beadott pályázatukat, a polgármesterhez fordultak, s ő megígérte a támogatást, ami azt jelenti, hogy minden hónap 25-éig megkapjuk a kézilabdára szánt havi összeget, s ezt egészen év végéig. A maga rendjén az MSC minden hónap végéig biztosítja a működési pótlékot és természetesen az edzéslehetőséget (beleértve mindent-mindent), majd a megfelelő időben nevez a 2010—2011-es A-osztályos bajnokságra. Egyébként már most biztosítja az edzéslehetőséget... Amíg a terem korszerűsítése zajlik, használjuk az erőtermet, az atlétikapályát, a szaunát, a törökfürdőt, tehát a rekuperációs létesítményeket. A késő délutáni edzéseinkre mindig eljön a klubigazgató is, jó látni, tudni, hogy törődik a csapattal. Mi is igyekszünk minél több edzőmérkőzést szervezni, játszani. A leányok — egy részük játszott az A-osztályos csapatban, na meg az ISK ifjúsági I-es együttesében — igazi sportszeretettel viszonyulnak az ügyhöz, melyet röviden így fogalmaznék meg: a női kézilabdacsapat új életre hívásához.

„És mégis mozog a Föld" — jutottak eszembe Giordano Bruno szavai, amikor megjelent szerkesztőségünkben Bogdán Lajos, az egykori kézilabdakapus, és arról tájékoztatott, hogy egy csoport kézilabdabarát — köztük néhány potenciális támogató — azon fáradozik, hogy újra életre hívja felnőttszinten a férfi kézilabdát. Az alapot a jelenlegi ifjúsági I-es csapat alkotja... Na persze, a támogatók mellett nagy-nagy szükség lesz a városi, a megyei tanács és nem utolsósorban az MSC anyagi segítségére, támogatására. Nem titok, az MSC színeiben képzeljük el a férfi A-osztályos csapatunkat, hiszen a klub tud biztosítani edzés- és versenylehetőséget, megfelelő pályát és egyáltalán mindent, ami a jó működéshez szükséges.

És mégis mozog a Föld... Az a „Föld", mely 1938-ban mozdult meg először Székely Mikó Kollégium néven; mely 1943-ban női csapatot alapított, 1944 augusztusa után pedig férfiegyüttest, s ez utóbbival a nagypályás felsőházban szerepelt; mely adott pillanatban sok-sok válogatott játékosáról — Radó Ilonától el egészen az osztrák válogatottságig jutott Török Editig —, eredményéről megfeledkezve tetszhalottnak tűnt... Tetszhalottnak, mert a sportbarátok — s elég sokan vannak — körében megszakítás nélkül tovább élt és él a kézilabda... Ne is hagyjuk meghalni, hiszen százak ezrek élvezik játékát, gyönyörködnek benne. Nem, nem igaz, hogy a kosár- és a kézilabda nem fér el egymás mellett. Csak egyforma szeretettel, törődéssel, odafigyeléssel, gondoskodással kell kezelni őket. Örvendenünk kell, hogy egy olyan városban élünk, ahol adott mindkét sportág, mindkét játék. Örvendenünk kell, hogy azok akik tehetnek e két sportágért, nyitottak, s vállalják gondjaikat-bajaikat, hogy azokat megfelelően kezelve örömet szerezzenek a város sportbarátainak.

(nagymohai)