Mi, hol, mikor?

2010. március 25., csütörtök, Mi, hol, mikor?

Könyvbemutató

* Sepsiszentgyörgyön az 1918. December 1. úti 12-es tömbház földszinti helyisé­gében (I bejárat, 3-as ajtó, az ajtóbolt mellett) ma 17 órától bemutatják az Orvostudomány a feje tetején ― És ha mégis igaza van Hamer doktornak? című könyvet.

* Turóczi Ildikó Buen camino! — Jó utat! című, 2009-ben megjelent könyvét ma 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében Fekete Vince József Attila-díjas költő, szerkesztő mutatja be. A kötetből részleteket olvas fel Deme Róbert színművész, a Kézdivásárhelyi Városi Színház tagja.

* Az illyefalvi kultúrházban pénteken 19.30 órától bemutatják Zsigmond Győző Gomba és hagyomány című kötetét, utána vetített képes előadás az Illyefalva környékén található gombákról.

* Az MPP háromszéki szervezete, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület és a Fábián Ernő Népfőiskola szervezésében szombaton 11 órától Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében, 17 órától a kovásznai művelődési ház videótermében bemutatják Orbán Dezső és Grandpierre Attila Székelyföld őstörténete című könyvét.

Író-olvasó találkozó

A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben ma 13 órára várják író-olvasó találkozóra az érdeklődőket. Meghívottak a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának tagjai és az Együtt folyóirat munkatársai.

Tavaszi Zöld Napok

Kézdivásárhelyen a hét végi akció célja ezer facsemete elültetése a városban. Indulás pénteken 8 órakor a sportcsarnok elől (mindenki vigyen magával ásót vagy lapátot, tányért, evőeszközt). Eligazítás, megbeszélés után a katrosai erdőbe utaznak, ahol facsemetéket ásnak ki. Este nyolctól a Control és az Üzenet együttes koncertje a sportcsarnok előterében. Szombaton 9 órától eligazítás a sportcsarnok előtt, 10 órától csemeteültetés a városban. Este nyolctól táncház Ábri Bélával és zenekarával a sportcsarnok előterében. 20.30―21.30 óráig a város csatlakozik a Föld Órájához, kérik, ez időre mindenki kapcsolja ki a világítást, az elektromos berendezéseket. Vasárnap 11―15 óráig étolaj-, szárazelem- és üveggyűjtés a sportcsarnok előtt, ezzel párhuzamosan a Bóbita játszóház várja a gyermekeket. 12 órától a Sinkovits Stadion társalgójában környezetvédelmi előadások. 16 órától kerekasztal-beszélgetés a zöld utakról. A Vigadó kistermében 19 órától vetített képes bemutató a faültetésről, és levetítik Al Gore Kellemetlen igazság című filmjét.

Kiállítás

* A sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban pénteken 19 órakor Túrós Eszter művészettörténész megnyitja a Cipő című kortárs tematikus képzőművészeti kiállítást az Altus Kortárs Művészklub szervezésében. Kiállító művészek: Albert Levente, Bándi Emese, Daczó Enikő, Éltes Barna, Fazakas János László (Jana), Fülöp József, Kelemen Örs Csongor, Kerezsi Nemere, Kolumbán Hanna, László Hajnalka, Orosz Annabella, Péter Alpár (ao), Sipos Gaudi Tünde, Toró Attila, Ütő Gusztáv, Vargha Mihály, Vinczeffy László, Virgiliu Andone. A megnyitón zenél: Csibi István, Csibi Szabolcs, Gáspár Ákos, Kelemen István és Melkuhn Róbert. A kiállítás április 11-ig látogatható.

* A kézdivásárhelyi Vigadó kiállítótermében pénteken 16 órakor megnyílik a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület húsvéti kiállítása, amelyet március 30-ig lehet megtekinteni.

* A Berecki Kultúrközpontban vasárnap 12 órakor Magyarósi Imola művészettörténész megnyitja Kovács Géza sepsiszentgyörgyi szobrászművész egyéni kisplasztikai kiállítását.

Zene

* A kézdivásárhelyi Vigadó Art Caffé klubjában pénteken 21 órától rendkívüli rockbuli a sepsiszentgyörgyi Equinox együttessel. Felállás: Makkai Öcsi (gitár, ének), Kertész János (billentyűk), Kerezsi Csongor (basszusgitár), Pakó Isa (dobok). A jegy ára felnőtteknek 10, diákoknak 5 lej.

* A Besenyői-tó maksai oldalán, a Bogdán csárdában szombaton 20 órától hagyomá­nyos nótaest sepsiszentgyörgyi népzené­szekkel. -

Színház

* A sepsiszentgyörgyi M Stúdió a kultúrpalota Lajtha László Stúdiótermében ma és pénteken 19 órától a William Shakespeare Hamlet című tragédiája nyomán készült előadást mutatja be. Rendező: Uray Péter.

* A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház ma 19 órától a színház nagytermében a Casanova reneszánsz velencei komédiát játssza M. C. Ranin rendezésében.

* A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely a Részletek a bolyongás meséiből című előadását ma 19.30 órától a Mikes Kelemen Főgimnázium dísztermében adja elő. Rendező: Fazakas Misi. Helyet előjegyeztetni a városi közönségszervező irodában lehet.

* A kézdivásárhelyi Vigadó nagytermében ma 20 órától a Rádió Gaga kabaré-előadása: Búcsúkoncert 1. — Nagy Istvánnal és Gáspárik Attilával.

Röviden

Pinceklub. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Pinceklubjában ma 19 órától a Terefereklub meghívottja Keresztély Irma tanár, főtanfelügyelő. Téma: Mit lehet mondani március végén a háromszéki iskolák, pedagógusok, szülők és tanulók bizonytalan helyzetéről? Mit tehetünk, mibe kapaszkodhatunk? Házigazda: Matekovics János.

Kézműves-foglalkozás. A sepsiszentgyörgyi Míves Házban ma 18 órától húsvéti előkészületek (hagyományos tojásírás, tojásfestés) gyermekenek, fiataloknak, felnőtteknek.

Előadás. Máthé Réka buddhista tanító tart előadást pénteken 18 órától a sepsiszentgyörgyi Míves Házban Párkapcsolatok és a szerelem buddhista szemmel témával. A belépő 5 lej.

Felvételi felkészítő. A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozata szombaton 13 órától az iskola drámatermében felvételi felkészítőt tart nyolcadikosoknak. Érdeklődni a 0740 578 725- ös telefonon lehet.

Vártúra. A háromszéki EKE szombaton vártúrát szervez a bölöni várakhoz. Megközelítés személygépkocsikkal a Korlát-pataki erdei úton. Érdeklődni Jártó Kocsis Gábornál a 0721 599 292- es telefonon.

Idősgondozási tanfolyam. A Kovászna Megyei Vöröskereszt három hónapos házi idősgondozási tanfolyamot indít. A tanfolyamot sikeresen elvégzők a munkaügy, valamint a Vöröskereszt által kibocsátott oklevelet kapnak. A beiratkozás folyamatos. Bővebb felvilágosítás munkanapokon 9—13 óráig a Vöröskereszt Sepsiszentgyörgy, Kós Károly út 7. szám alatti székhelyén, a 0267 313 802-es, 0367 802 185-ös, 0728 153 016-os telefonon.

Tanácsadás. Dr. Kerestély Péter, a marosvásárhelyi Rák Információs, Prevenciós és Terápiás Központ vezetője Sepsiszentgyörgyön a Pro Nobis Egyesület székházában (Sepsiszentgyörgy, Grigore Bălan tábornok út 41. szám, 16-os tömbház, C bejárat, 1-es ajtó) ma és pénteken 10—13 óráig rákos betegeknek s hozzátartozóiknak tart tájékoztatást terápiás lehetőségek felvázolására, amit konzultáció egészíthet ki. Érdeklődni a 0267 314 354-es és a 0757 352 541-es (dr. Kerestély Péter) telefonon lehet.

Találkozó. A Kovászna Megyei Cukorbeteg Gyermekek és Fiatalok Egyesü­lete ma 17 órától a Diószegi-pékség termékeinek bemutatójával egybekötött találkozót szervez az időskorú cukorbetegeknek a nyugdíjasok klubjában.

Fogadóóra. Albert Álmos szenátor pénteken 16 órától erdővidéki irodájában tart fogadóórát (bányairoda, 3-as szoba). Kérik az érdeklődőket, előre jelezzék részvételi szándékukat személyesen vagy a 0267 377 773-as, 0743 031 140-es telefonon.

Adófizetési határidő. Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának adópénztára, valamint a Grigore Bălan tábornok úti kirendeltség mától március 31-ig hosszabbított programmal dolgozik: munkanapokon 8—18 óráig, szombaton 8—12 óráig tart nyitva. Az első félévi helyi adók és illetékek befizetési határideje március 31. (a koncessziós, valamint a reklámok után fizetendő illeték kivételével), aki az egész évit kifizeti, ötszázalékos kedvezményt kap (ha nincs hátraléka).

Portalanítás. Sepsiszentgyörgyön ma 9—11 óráig a Kós Károly útnak a bal oldalán, pénteken a jobb oldalán dolgoznak. Ké­rik az autótulajdonosokat, erre az időszakra az útszakaszról távolítsák el járművüket.

Áramszünet. Ma és pénteken 7.30—15 óráig Kézdiszentléleken a 2-es, 3-as, 8-as transzformátor körzetében, Kézdikőváron, Kiskászonban, Kézdiszárazpatakon és a Katrosában, pénteken 9—16 óráig Árapatakon a hidvégi 4-es transzformátor körzetében (volt gépállomás), 10—15 órá­ig Sepsibodokon az 1-es transzformátor körzetében szünetel az áramszolgáltatás.

E-lomtalanítás. Sepsiszentgyörgyön pénteken 12—18, szombaton 8—12 órá­ig gyűjtik be a felesleges villamos és elektronikus háztartási készülékeket. Ké­rik, a lomokat hekyezzék ki a konténerek mellé, vagy a családi ház elé, úgy, hogy ne akadályozzák a forgalmat. Elszállítá­sukat a köztisztasági diszpécserszolgálatnál is kérhetik a 0267 310 123-as telefonon.

Hulladékgyűjtés. Az ozsdolai Zöld Pont csoport és a Zöld Nap Egyesület hétfőn hulladékgyűjtési akciót szervez Ozsdola központjában.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1381
szavazógép
2010-03-25: Sport - :

Rövid hírek

* Minifoci. A sepsiszentgyörgyi C-osztályos kispályás labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának eredményei: FC Star—Eurodecor 4—2, Phoenix—Panon-Beton 3—3, Bicon—Puskázók 2—5, Multi Nr.—Dr. Office 3—5, Valkes—Mexikó 4—8, IGO—FC Amigos 2—3, Flamengo—Deico 7—0, ASA—Sprintis 7—3, Bolyai—AZ 1—2, FC Kilyén—MTH 0—4.
2010-03-25: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a drága jó édesapa, nagyapa, dédnagyapa, após, testvér, rokon,
özv. id. PORZSOLT JÓZSEF
életének 89. évében türelemmel viselt betegség után 2010. március 24-én csendesen elhunyt.
Temetése 2010. március 26-án, pénteken 14 órakor lesz a családi háztól a fotosi temetőben a református egyház szertartása szerint.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
4232084