Putyin ellen tüntettek az oroszok a Harag napján

2010. március 25., csütörtök, Világfigyelő
Legalább ötven városban rendeztek kormányellenes tüntetéseket Oroszországban szombaton, az ellenzéki erők által immár harmadjára meghirdetett Harag napján.

A moszkvai Puskin téren engedély nélkül megtartott tüntetés résztvevői közül hetven embert állítottak elő a hatóságok. Hivatalos források szerint összesen 162 megmozdulás volt országszerte. A szervezők között volt számos ellenzéki erő; kezdetben a parlamenti kommunista párt és az Igazságos Oroszország Párt is csatlakozott a kezdeményezéshez, később azonban az felső figyelmeztetésre mindkettő lemondta részvételét.

A lakosság haragját elsősorban az életszínvonal esése, a munkanélküliség növekedése, a kommunális szolgáltatások és a közlekedés drágulása váltotta ki, de mint az utóbbi időben egyre gyakrabban, sok helyen követelték Vlagyimir Putyin kormányfő, továbbá a helyi és a központi kormányzat távozását, az emberi és szabadságjogok tiszteletben tartását, a kormányzók kinevezésének eltörlését és választásuk újbóli bevezetését. A hatóságok mindent elkövettek a tüntetések megakadályozására. Akadt, ahol nem adtak rá engedélyt — Oroszországban a helyi hatóságok pontos helyszínre, időpontra és létszámra vonatkozó engedélye szükséges —, volt, ahol engedélyezték, de olyan helyszínen, ahol a rendezők nem tudták vállalni a megmozdulás megtartását.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1395
szavazógép
2010-03-25: Világfigyelő - :

Izraelnek mindent szabad?

A jeruzsálemi önkormányzat engedélyt adott arra, hogy a város keleti felén felszámoljanak egy palesztin szállodát, és a helyén felépítsenek egy húszlakásos társasházat izraeli családok számára — jelentette az izraeli média.
2010-03-25: Világfigyelő - Pálmai Tamás:

Vissza! (Békési levelek)

Történelmi egyházaink is ébredeznek, megszólalnak végre, mindannyiunk nagy örömére, közösen és markánsan. Kimondatott, mi eddig tabu volt: a jó értelemben vett közérdekű politizálás szükségessége, a megújulás elkerülhetetlensége, sőt, minap — vatikáni szinten is — a cölibátus kérdése is.