Óvjuk. Más kérdés, hogy hová is hordják a szemetet intézményesen. De mindezt tudták nagyapáink is, Európai Uniótlanul.

Vásároltam fél kiló fűmagot. A tömbház körül virágágyásoknak való terület. Igaz, egykor fenyőfákat ültettek oda, ide, nem tudták a jó szándékúak, hogy a fenyő alatt nem él meg a fű, virág. Én elvetettem minap a fűmagot, jött hozzám ebben a füves szándékomban a jó esőcske.

De jöttek a madarak. A gerlék, verebek, és arra lettem figyelmes, hogy nagy csatározás van az ablakom alatt...

Nagyapáink tudtak vigyázni a környezetre, nem szemeteltek, ám azt is tudták, hogy az elvetett magot el kell ám boronálni, le kell hengerelni, mert ha nem, a madarak az utolsó szemig fölszedegetik azt.

Nézem az ablakom alatt az égi életet.

Ki táplálja az ég madarait? Én soha nem vállaltam volna azt, ami az Úr dolga, és csak gyönyörködni tudtam mindig a szálló, szabad madarakban. És irigyelni őket. Az is megfordulhat a fejünkben, hogy hiszen ők is irigyelhetnek bennünket azért, mert tudunk gyönyörködni.

És meg tudjuk köszönni azt, amit kapunk munkánk révén, vagy csak úgy. Ahogy ezek a drága repülő szerkezetek örülnek most a jó száraz magnak.

Hajtanám el őket? Elverni az eledeltől, amihez nekik joguk van? Bűn lenne. Hát nézem nyugodt örömmel, ahogy csippentik villámgyorsan a magot, körülnéznek, jön-e veszedelem? Rebben a gerle, ettől odébb szalad három veréb, de azonnal visszajönnek.

Csiki László egykori sepsiszentgyörgyi költő, író jut eszembe a függönyöm mögött, ő írta valahol, valamikor valahogy így: fölszáll a madár az égre, de földhöz köti éhe.

Kerengenek egyet ezek az én madaraim is, föl a szemközti ház tetejére, talán el az Oltig is, aztán vissza, mindig vissza, mert itt az áldás húsz négyzetméteren, az ég adta, úgy tudják, hát köröznek egyet köszönetként, aztán leszállnak izgatottan: még van, még van a magból, az áldás, a manna az övék, joguk van hozzá.

A földhöz is, amely tenyerén tartja az eledelt.

Ahol csodát tesz az ég s a föld a százfelé elszálló eleven szerkezetekkel, oda visszatérnek százegyszer is. Övék a föld minden ajándéka.

Néha égre kell szállni köszönetért, s ha ki tud, hát ne csak kérjen az égtől magot, vizet, de köszönje is azt.

Ezek a drágák itt nem tudnak köszönni, de örvendeni nagyon is. Látom.

Óvatosan hajtom be az ablakot, meg ne zavarnám az örvendezőket.

Mert azé a föld s az ég minden ajándéka, ki megbecsüli és meg is tartja, megéli azt. Azé az ég is, ki meglakja alatta a maga földjét, azé.