Nyoma sincsen gólyának, fecskének,

elhúztak az árusok is délnek.

Méhek döngte platókról az édes

szőlőlevek hűs pincékben érnek.

Szél fúj be a hosszú kupacokba

rakott fagyos káposztahalmokba.

Mint az este, olyan most a lég is,

ahogy koszos poharakba mérik

émelyítő vodkájuk egy bódé

szűk ablakán át, akárha hólé,

sok-sok forró, egyenletes kortyban…

Pára száll fel, pára libben onnan.

Már csak néhány kofa árnya posztol,

rakosgat a betonasztalokról

fagyos zellert, répát, krumplit, eltett

tormát, tárkonyt, mindent, amit termett

a kert nyáron, mert az este itt van,

s itt a tél és itt az éj is nyomban.

És az éjben kigyúlnak a fények,

színes füzér, lámpák, izzók égnek,

hangfalakból rekedt zene hallik,

s mint az ág, ha terhe alatt hajlik,

Vigadóból, diszkóból meg pubból

vonul a nép, mint kaptárból, bolyból.

És az óra tiktakolva fordul,

ünnepelők jönnek csapatostul,

és a hangos gépjárműfolyamban

vijjognak a dudák egyhuzamban.

Intnek nekik, visszaintegetnek,

nem állnak meg, mennek, egyre mennek.

Menni kéne, tán felállni innen,

valaki vár, tán hogy megsegítsen,

cédé forog, és forog a dalban:

itt a tél és itt az éj is halkan,

és a fény s a láng a kis tüzekben

angyalra vár: újra megszülessen.

Álmodik már, álmodik a város,

szőrszitáján minden szemcsét átmos,

angyal, ember, por vagy sár vagy pára,

álmodik már egyként, mond a szája.

Ég s föld között, akárcsak a vágyak,

apró fények fellebegnek, szállnak.

Várva a zsák száját oldó kézre,

az álomból néznek fel az égre,

hogy hoz nekik régi havazást is,

apát hoz és vissza nagyapát is,

nyarakat és azt a régi kedvet,

amit ők már majdnem elfeledtek.

És egy árny a reszkető magasból

földre lép és meglepődik attól,

metsző szél fúj, didergeti kedvét,

havon, jégen vére mintha festék,

s oly áttetsző, mint a lengő pára,

vodka gőze, hőt lehelő kályha.

Holnap talán újra itt a holnap,

holnap talán, s holnap újra holnap,

és ami volt, sár lesz abból, semmi,

s aki itt volt, s akart tenni-venni,

olyan mint Ő, testre és termetre:

mint a pára vagy por szétpörgetve.

És ha eljön, újra el az este,

vár az éjre türelmesen fekve,

dolgai is, mint cipők ragyognak,

s forog az éj, s a házak forognak,

tiszta cipők készenlétbe téve,

s rajta a föld kétméternyi mélye.

Szeretettel köszöntjük a 45 éves költőt