Hírlugas

2010. április 13., kedd, Gazdakör

Megtámadott határidő-kitolás

Az Európai Bíróságon támadta meg az Európai Bizottság azokat a határozatokat, amelyekben az Európai Unió tagállamai hozzájárultak, hogy Magyarország, Lengyelország, Litvánia és Lettország 2013. december 31-ig meghosszabbítsa a földvásárlás állami támogatásának lehetőségét, ami eredetileg tavaly év végén megszűnt volna.

A bizottság az összes EU-tagország kormányát képviselő uniós tanács idevágó határozatának megsemmisítését kéri arra hivatkozva, hogy a tanács jogtalanul és a rábízott hatáskörökkel visszaélve járt el, illetve hogy rendkívüli körülmények, amelyekre a kedvezményezett tagországok hivatkoztak, nem álltak fenn.

Lazítsunk tőzeggel

Díszfáink és -cserjéink ugyan nem igényelnek annyi tápanyagot, mint például a gyümölcsfélék, de ahhoz, hogy egészségesen fejlődjenek, meg kell kapniuk a szükséges tápelemeket. Visszaesés a fejlődésben, a virágok számának csökkenése, a levelek kifakulása, elszíneződése — ezek a tápanyaghiány következményeinek jellemző tünetei. Jól teszi, aki alkalmanként tőzeget terít el és munkál be a díszkert földjébe, mert megerősíti vele a talaj szerkezetét: levegősebbé, lazábbá teszi, ugyanakkor javítja a vízgazdálkodását. Azt azonban tudnia kell, hogy a talaj tápanyagtartalmát ezzel nem gazdagítja. A tőzeg ugyanis nem trágya, noha nagy a szervesanyag-tartalma. A vásárolható tőzegek egyike mohából képződött. Jellemzője, hogy szellőssé és nedvességtartóvá teszi a talajt. Hátránya, hogy igen savanyú, ezért elsősorban a mészre érzékeny növények (mint például a rododendronok vagy havas szépék) kötött, tömörödött talaját javíthatjuk vele. Felhasználáskor a tőzegből öt-hét kilogrammot szórjunk ki négyzetméterenként Tagadhatatlan, hogy az érett istállótrágyát a díszfák és - cserjék is szeretik, azonban a díszkert trágyázására általában a kerti komposzt is megfelel. Mivel tápanyagtartalma a komposztálódott anyagoktól függ, ezért nem teljes értékű; némelyik elemből több, a másikból kevesebb van benne. Műtrágyák hozzáadásával növelhetjük a tápértékét, ami akkor szükséges igazán, ha hiánytünetek mutatkoznak a növényeken. A földdé érett kerti komposztból 5—10 kilogrammot juttassunk ki négyzetméterenként, majd — lehetőleg a gyökerek megsértése nélkül — ássuk a talajba! (a szabadfold.hu nyomán)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2010-04-13: Gazdakör - :

Hogyan teleltek ­gyümölcsfáink?

Évente visszatérő kérdés: melyek a legfontosabb tél végi teendők a gyümölcsösökben? A termesztett növényeink, így a gyümölcs-, szőlőültetvényeink reagálása a téli időjárási tényezőkre alapvetően attól függ, hogy milyen klimatikus viszonyok között alakultak ki genetikai tulajdonságaik.
2010-04-13: Magazin - :

Guinness-rekordot döntött az Óda

Miskolc-Lillafüreden pénteken Guinness-rekordot döntött 760, főként középiskolás diák, amikor egyszerre szavalta el József Attila Óda című versét a költészet napja alkalmából.