Kevesebb a baleset, de több a halott

2010. április 14., szerda, Közélet
A fokozott utcai, országúti jelenlétnek tulajdonítja a rendőrség, hogy az idei év első három hónapjában kevesebb közúti baleset történt megyénkben, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Ez önmagában nem örvendetes, az áldozatok számát tekintve ugyanis romlott a helyzet.

A tegnap nyilvánosságra hozott adatok szerint 2009 első negyedében húsz baleset történt, ez húsz súlyos sebesülést és egy ember halálát okozta. 2010 elején tizennégy balesetet jegyeztek tizennyolc komolyabb sérüléssel és négy halálesettel. A balesetek okai között számszerűleg nem ugrik ki, de háromszéki jellegzetességnek számít, hogy az úttesten heverő ittas személyeket ütöttek el éjjel két ízben is. További két-két esetben szabálytalan előzés, gyorshajtás, illetve alkoholfogyasztás miatt történt baj. Kiemelkedő helyszín Sepsiszentgyörgy három utcai balesettel. A legrosszabb időszak a délutáni: az ütközések felére 14 és 22 óra között került sor. Különösen pénteken szabadul el a forgalom, erre a tavaszi-nyári idény beálltával jobban figyelnek majd: mivel április 9-én minden radart bevetve sikerült visszaszorítani a nemkívánatos közlekedési jelenségeket, 17-én ismét teljes erővel felügyelik az utakat. (demeter)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-04-14: Közélet - :

Átverős volt a húsvéti kínálat

Özönével jegyezte a kihágásokat húsvét előtti portyáján a fogyasztóvédelem — utólag azonban csak elképedni lehet azon, hogy az országszerte ellenőrzött 1345 kereskedőből 1108 mulasztott el valamilyen előírást.
2010-04-14: Közélet - Czegő Zoltán:

A súly, a kormány közös (Jegyzet)

Mit visz és mit hoz az ún. vizitdíj esetleges megszavazása és bevezetése a lakosságnak, azt tudja mindenki — magyar tapasztalatból. Mármint a magyarországi történésekből. Az ottani felháborodás két egészségügyi miniszter — máshonnét kiebrudalt — állásába került. No nem aggódunk a betevő falatjaikért.