Még rá sem égették a nyomdagépek a festékport a sepsiszentgyörgyi új magyar utcanevek ellen áskálódó, magyarok felé némi információkat eljuttató jegyzetemre, s a világháló nem mindig derült egéből rám csap egy másik, nem a közvetlen környezetünkből, de Székelyföldről származó hátborzongató hír, miszerint Nyárádszereda városában, ott, ahol 1605-ben Bocskai Istvánt Erdély fejedelmévé választották, három Hárs téri magyar vállalkozó — valami kocsmaféleségeket futtatnak — negyvennyolc, ugyancsak magyar személytől szerzett aláírást, amellyel az említett tér új elnevezése ellen szegültek, mert úgymond pénzbe és utánajárásba, azaz időbe kerül az akták kicserélése.
Szinte restellem magam az olvasó előtt, hogy az unos-untalan hangoztatott és tényekkel, törvényekkel többször is megcáfolt érveket meg kell ismételnem, de megteszem, mert nálunk is mindig akad egy-két nagyokos, aki az utcanév-változtatás ellen felröppenti ezeket a valótlan érveket.
Először is: valóban időbe kerül az akták kicserélése. De nem kerül több időbe, mint Erdőszentgyörgyön félszáz tájékozatlan, lekötelezett vagy netalántán kocsmafüggő kiszolgáltatott egyén aláírásának megszerzése erre a nemzete és anyanyelve elleni merényletre.
Hányszor kell megismételni, hogy a személyazonossági kicserélésének anyagi vonzata nincs? A román állampolgárok lakhelyére és személyazonossági igazolványára vonatkozó, 2005. évi 97-es sürgősségi kormányrendelet és az ezt módosító, 290. számú törvény 40. cikkelye kimondja, hogy ha megváltozik a település vagy az utca neve vagy a házszámozás, akkor a lakosok tizenöt napon belül kötelesek kicseréltetni személyazonossági igazolványukat, de ennek anyagi vonzata a helyi költségvetést terheli. A törvény nem vonatkozik más jellegű személyes okiratokra, sem a vállalkozók engedélyeire. (Zárójelben jegyzem meg, hogy 1971-ben személynevemben a Ludovic bejegyzést hivatalosan Lajosra változtattam. Háromlejes okmánybélyegbe került, és a csernátoni néptanácsnál, ahol új anyakönyvi kivonatot kaptam, még az esketés után hátramaradt szilvapálinkával is megvendégeltek. Egyéb irataimat — tanítói oklevél, egyetemi diploma stb. — azóta sem cseréltem ki, és a hatóságok minden szinten és mindenhol elfogadták ezeket.)
Tehát nyomatékkal mondom: a személyi igazolvány cseréje nem kerül pénzbe. Ezt Antal Árpád Adrás sepsiszentgyörgyi polgármester többször és több újságközleményben is megerősítette. Ezzel kapcsolatosan abba kellene hagyni már a habverést. Az más tál tészta, hogy cégbírósági ügyekben az utak, utcák, terek nevének megőrzése mellett is meg kell újítani bizonyos időszakonként a működési engedélyeket. Az útlevélben, a gépkocsi-vezetői jogosítványban és a telekkönyvben nem szerepelnek a lakcím adatai — de vannak, akik ahelyett, hogy belenéznének ezekbe a papírjaikba, indulataikkal szaggatják a kerítéslécet, és legújabban nem akarják megbántani azokat a román hangadókat, akik a magyarok számára a saját érdek-képviseleti szövetségeik és pártjaik helyett a román pártokba tagolnák be, vagy a szülőföldjükről és az országból is elűznék-kiűznék őket.
Nyárádszeredában, amint az interneten az egész világban körözött írásból a városka hírének-nevének gyönyörűségére kiderül — nekem Budapestről küldték át —, a szóban forgó gyűlés vezetője felháborodva és elkeseredve írja:
,,Az egyik vendéglőfőnök, aki hosszan érvel a Bocskai tér név ellen, mindent bevet. Három párttársamat kivéve tanácsostársaim, akik korábban megszavazták indítványomat, lassan kifarolnak mellőlem. Azok is, akik a beadványomat aláírták. Azok is, akik nemrég egyhangúlag elfogadták azt. És mivel nem árt gondolni a következő választásra, a polgármester is rám mutogat, kezeit mossa. Elmondja a panaszosoknak, hogy épp ma adtam be a Széchenyi István, a Petőfi Sándor, az Orbán Balázs, a Márton Áron és a Gábor Áron utcanevekre is a tervezeteimet. No, igen, ez a személyazonossági igazolványok cseréjével járna, amelynek költségeit a helyi tanács fedezné majd. Szörnyülködve néz rám a panaszosok serege. Politikai ellenfeleim röhögnek a markukba...
És hogy kerek legyen a mai ülés, az egyik bár üzemeltetője kimondja azt, amire álmomban sem gondoltam volna: ha kell, ő bizony éhségsztrájkba kezd a Bocskai név ellen. Történik mindez Székelyföldön, Nyárádszeredában, Árpád apánk neve napján."
A beszámolóból egyértelműen következtetni lehet arra, hogy Bocskai István fejedelem nevének elutasítása mögött magyar pártoskodások — inkább pártütések? — is állnak, amelyek szaga, szerencsénkre, sem hozzánk, sem a nagyvilágba nem ér el. Csak az, hogy az erdélyi szabad vallásgyakorlás Európa-szerte is méltányolt megteremtőjének, ott, ahol fejedelemmé választották, ahol az 1906-ban emelt szobrát háromszor avatták újra, és két impérium- meg rendszerváltás után kellett a templom oltalmába menteniük, s ott, ahol mindössze három román él, a lakosság 97 százaléka magyar, és a tizenöt tagú tanácsban mind magyarok ülnek, egyesek szerint a Bocskai tér elnevezés helyett meg kell tartani a Hárs tér nevet.
Van viszont két ortodox templom, és a harmadik tervezett megépítése miatt tavaly robbant ki a Kárpát-medence egészében elhíresült botrány.
A Bocskai név ellen prézsmitáló bártulajdonosnak az éhségsztrájk idejére a kezébe kellene nyomni majd Illyés Gyula örökbecsű, A reformáció genfi emlékműve elé című versét, hogy a sztrájkkal elpocsékolt pénzkereső drága idejét, amelyet nem hajlandó a névcserére áldozni, legyen, amivel kitöltenie.
