AutizmusFontos a korai fejlesztés

2010. április 15., csütörtök, Család

Világszerte évente több gyermeket diagnosztizálnak autizmussal, mint cukorbetegséggel, rákkal vagy AIDS-szel együttvéve — tájékoztatott a megyei egészségügyi igazgatóság az autizmus világnapja (április 2.) alkalmából kiadott ismertetőben. Kovászna megyében ötvenegy gyermek és öt felnőtt autista szerepel a nyilvántartásban, közülük alig huszonöten részesülnek intézményes fejlesztésben. Az igazgatóság szakmai tájékoztatója alapján ismertetjük a betegség jellegzetességeit.

Az autizmus idegi-fejlődési rendellenesség, ami csökkent mértékű társadalmi kapcsolatokban, kommunikációs képességekben, abnormális viselkedési és érdeklődési mintázatokban nyilvánul meg. Nagy valószínűséggel genetikai tényezők, valamint az idegrendszert ért káros hatások következményeként alakul ki. A tünetek leginkább az első három, de legalábbis az első öt életév során jelentkeznek, csaknem minden esetben életre szólóan megmaradnak, és a beteg mindvégig mások gondozására szorul. Az előfordulás gyakorisága: minden tízezer ember közül öt mutat autista tüneteket. Fiúk körében sokkal gyakoribb (4:1), mint lányoknál.

Tünetek: magatartásmódok ismé­telgetése, közönyösség, kezdeményezőkészség csökkenése, ingerlékenység, félénkség, fokozott izgalmi állapot, dühkitörések, önveszélyes viselkedés, tanulási zavar, korlátozott értelmi képességek, érzelmi zavar, percepciózavar, beszédzavar, szociális és társas kapcsolatok zavara.

Az autisztikus zavar eredményes kezelése csak hosszú távú, összetett gyógypedagógiai és pszichiátriai kezelési programoktól várható. A zavarhoz kapcsolódó érzelmi és viselkedésbeli problémák kezelésében a gyógyszeres terápia is szükséges lehet, például: pszichostimulánsok, antidepresszánsok, antipszichotikumok, hangulatstabilizáló szerek, anxiolytikumok, adrenerg szerek, de használhat a zeneterápia, agykontroll, állatterápia (delfinek, kutyák). Nagyon fontos, hogy az egész család együttműködően részt vegyen a kezelésben, és biztosítsa a gyermeknek a gyógytornát, speciális terápiákat, étrendet, életvezetést. Annak érdekében, hogy a számára tökéletes kezelésben részesüljön, a szülőknek, az egészségügyi szakembereknek nevelési is viselkedési specialistákkal kell szorosan együttműködniük.

Az autizmus kezelésének különböző megközelítései léteznek, mindegyik ugyanazt a célt tartja fontosnak, vagyis a gyermek működését fejleszteni, integrációját elősegíteni. Autizmusból származó fejlődési, nevelési és viselkedési problémák eseté­ben szükség van szakértőkre különböző tudományterületekről is. Ők különböző, gyógyszerektől független kezelésekben segíthetnek, mint például: speciális nevelés, beszéd- és kommunikációterápia, viselkedésterápia. A leghatásosabb védőprogram része a korai beavatkozás, az adott gyermek viselkedését és fejlődését segítő egyéni programok, speciális tananyagra és intenzív nevelési programokra épülő, a szülőket és rokonokat is bevonó szisztematikus, strukturált tanulás. (r)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2010-04-15: Család - Balázs Tivadar:

Öt dolog, ami a válás valószínűségét növeli

3. Együttélés házasság előtt
Elterjedt manapság, hogy érdemes kipróbálni az együttélést még házasságkötés előtt, mert ha nem működik, meg lehet spórolni a válási hercehurcát. Kvázi ,,felpróbálom a ruhát, még mielőtt megvenném" ― gondoljuk.
2010-04-15: Család - Puskás Attila:

Berki szellőrózsa

A berki szellőrózsa (Anemone nemorosa) bükkös-gyertyános erdők talajfedő tavaszi növénye, együtt a sárga virágú bogláros szellőrózsával (A. ranunculoides).