Lassan, de nyílik az európai légtér

2010. április 21., szerda, Világfigyelő

Az európai légi járatok körülbelül fele közlekedett már tegnap az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt légtérhasználati tilalom fokozatos feloldásának köszönhetően — közölte a légtér ellenőrzésével megbízott nemzetközi szervezet, az Eurocontrol Brüsszelben.

Holnapra normalizálódhat a légi közlekedés Európában, ha a bajt okozó izlandi vulkán hamukibocsátása nem erősödik fel ismét — tette hozzá a szervezet igazgatója, Bo Redeborn.

Az egész Európában légi közlekedési káoszt okozó izlandi vulkán továbbra is aktívnak mutatkozik, de három kráteréből egyre kevesebb hamut lövell ki, amely a korábbinál kisebb magasságba emelkedett, ám az erős szelek miatt bizonytalan a helyzet. A szakemberek továbbra is jelentősnek ítélik a vulkáni tevékenységet, megjegyezve, hogy a jelek szerint három elkülönült kráterben folytatódik a kitörés. Az Eyjafjallajökull tűzhányót körülrepülő helikopter pilótája közölte, hogy elkezdődött a lávaömlés, és sokkal kevesebb hamut lövell ki a vulkán. A kráter fölött úszó felhő java része alapvetően már párából és nem hamuból áll. Szakértők azonban figyelmeztetnek, hogy a kitörés még nem ért véget, sőt, a közelben lévő más tűzhányók is ,,beindulhatnak".

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1365
szavazógép
2010-04-21: Világfigyelő - :

Engedélyezték a versailles-i nagygyűlést (Trianon-petíció)

A Magyarok Világszövetségének küldöttei, Léh Tibor régióalelnök és munkatársa, Jankovich István, valamint Hompoth Zoltán főszervező és Bottyán Zoltán, a Trianon-petíció szóvivője egyhetes eredményes tárgyalást folytatott a francia hatóságokkal az Igazságot Magyarországnak, Igazságot Európának! című összmagyar megmozdulás engedélyeztetése érdekében.
2010-04-21: Világfigyelő - :

Több forgatókönyv az MSZP megújítására

Az MSZP irányítói előtt több, a pártvezetés megújí­tásáról szóló forgatókönyv is van, amelyek közül a lehető leghamarabb választaniuk kell.