Nagy szomorúságára azoknak, akik eme összejövetel után azt szerették volna megtudni, hogyan halad a félszárnyú reformok útján a kabinet, mi lesz a szociális juttatásokból tengődőkkel, elveszik-e szájuk elől az utolsó falatot, vagy csurrantnak-cseppentenek még egy ideig számukra is valamit, összeszedi-e magát Emil Boc csapata, hogy több kohéziós alapot tudjon beszippantani, vagy halad a megkezdett úton, s beéri a Romániának szánt harmincmilliárd euró kilenc százalékával, támogatják-e a pillanatnyilag hatalmon lévők a mezőgazdaságot, segítik-e annak feltámadását, vagy él mindenki a maga nadrágszíj-parcelláján, akár a XX. század elején, míg a városlakók a méregdrága külföldi élelmiszerre költik fizetésük jó negyven százalékát, megpróbálkoznak-e végre a sok szájjártatás után a valós decentralizációval, vagy tovább éltetik a Bukarestben meghonosodott ama szokást, hogy a vidékről érkező kérelmezőnek a lábával kell kinyitnia az ajtót (mert a keze tele csomagokkal), módosítják-e az alkotmányt Băsescu bosszúálló elképzelése szerint, lesz-e két kedden új feddhetetlenségi törvény? Két és fél, három órát csépelték a szót, lehet, nagy letolások estek, az is megtörténhet, hogy nem, elképzelhető, hogy az államfő kormányátalakítást kiáltott, de épp annyi esélye van annak is, hogy megtartja még egy ideig Emil Bocot és társait, végezzék el a piszkos munkát, bocsássanak el még 50—70 000 közalkalmazottat, pedagógust, esetleg orvost, szorítsanak még egyet-kettőt a szociális csavarokon. Titkolóznak. Bizonyára nagy a baj, és nehéz elismerni, hogy kerek egy éve és négy hónapja ennek teljes felelőssége az ő vállukat nyomja.

Ráadásul azt sem mérik fel, hogy a tegnapi terméketlen cotroceni-i aktus miatt születnek mifelénk kétfejű borjak s nőnek százlábú tehenek.