Kapocánon a kormány

2010. április 21., szerda, Máról holnapra

Ifjabb, szobatisztán felnőtt miniszterek talán már nem tudják, mifelénk a bikát orrkarikával kurta botra fogva vezették fedezni. Tegnap is ilyeténképpen cselekedett Cotroceni ura az ország egyre lázasabb megtermékenyítőjével, a Boc-kormánnyal, melynek a randevú végén a nagy istálló hátsó ajtaján kellett elosonnia.

Nagy szomorúságára azoknak, akik eme összejövetel után azt szerették volna megtudni, hogyan halad a félszárnyú reformok útján a kabinet, mi lesz a szociális juttatásokból tengődőkkel, elveszik-e szájuk elől az utolsó falatot, vagy csurrantnak-cseppentenek még egy ideig számukra is valamit, összeszedi-e magát Emil Boc csapata, hogy több kohéziós alapot tudjon beszippantani, vagy halad a megkezdett úton, s beéri a Romániának szánt harmincmilliárd euró kilenc százalékával, támogatják-e a pillanatnyilag hatalmon lévők a mezőgazdaságot, segítik-e annak feltámadását, vagy él mindenki a maga nadrágszíj-parcelláján, akár a XX. század elején, míg a városlakók a méregdrága külföldi élelmiszerre költik fizetésük jó negyven százalékát, megpróbálkoznak-e végre a sok szájjártatás után a valós decentralizációval, vagy tovább éltetik a Bukarestben meghonosodott ama szokást, hogy a vidékről érkező kérelmezőnek a lábával kell kinyitnia az ajtót (mert a keze tele csomagokkal), módosítják-e az alkotmányt Băsescu bosszúálló elképzelése szerint, lesz-e két kedden új feddhetetlenségi törvény? Két és fél, három órát csépelték a szót, lehet, nagy letolások estek, az is megtörténhet, hogy nem, elképzelhető, hogy az államfő kormányátalakítást kiáltott, de épp annyi esélye van annak is, hogy megtartja még egy ideig Emil Bocot és társait, végezzék el a piszkos munkát, bocsássanak el még 50—70 000 közalkalmazottat, pedagógust, esetleg orvost, szorítsanak még egyet-kettőt a szociális csavarokon. Titkolóznak. Bizonyára nagy a baj, és nehéz elismerni, hogy kerek egy éve és négy hónapja ennek teljes felelőssége az ő vállukat nyomja.

Ráadásul azt sem mérik fel, hogy a tegnapi terméketlen cotroceni-i aktus miatt születnek mifelénk kétfejű borjak s nőnek százlábú tehenek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1383
szavazógép
2010-04-21: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Szívünk mély fájdalmával tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa, testvér, keresztapa, nagyapa, após, vő, sógor, rokon és jó szomszéd, a zágoni
id. KÓNYA LÁZÁR
szerető szíve életének 67. évében türelemmel viselt, súlyos szenvedés után 2010. április 20-án megszűnt dobogni.
Temetése 2010. április 22-én 14 órától lesz a zágoni családi háztól a református temetőben.
A gyászoló család
5459
2010-04-21: Közélet - Váry O. Péter:

Célegyenesben a városfejlesztési terv (Kezdődik Sepsiszentgyörgy felújítása)

Megkapta Sepsiszentgyörgy önkormányzata a hivatalos értesítést: a gyulafehérvári központi régióhoz leadott integrált városfejlesztési terve átment minden szűrőn, a versenyben maradt városok ― Háromszék fővárosa mellett Csíkszereda és Gyulafehérvár ― közül első helyen végzett.