Arany János páratlanul szép balladáját, a Tengeri hántást 1953 nyarán hallottam először. Kolozsváron a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola felvételi vizsgáján mondta egy gyimesi kislány. Hangja kristálytiszta, előadása szenvedélyes, megjelenése keresetlenül egyszerű. Felvették.
A Kolozsváron megkezdett tanulmányait az időközben Marosvásárhelyre helyezett főiskolán fejezte be.
Forgott az idő kereke.
A gyimesi kislány színészoklevéllel a zsebében a sepsiszentgyörgyi színházban szolgál. A Selyemrokolya főszerepében egy csapásra meghódítja a közönséget. Férjhez megy, gyermeket szül, és szünet nélkül szolgál tovább. A sepsiszentgyörgyi társulat szokásához híven vonatos turnéra indul. Hetekre. Ő szolgál akkor is. A gyermeket viszi magával. Miközben a vonat fél órára megáll egy falusi állomáson, pelenkát mos az állomás mögötti kútnál. Egyik kezében szappan, másik kezében menetrend.
Forgott az idő kereke.
Megállás nélküli, kihívásokkal teli, erőt, hitet, tűrőképességet próbára tevő több évtizedes szolgálat után az egykori gyimesi kislány nyugalomba vonul. És szolgál tovább...
Forgott az idő kereke.
Magyarországi vendégjátékról tér vissza, amikor a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem hazahívja. Ott ül az első sorban, és szerény mosollyal veszi át az egyetem történetében először kiosztott Arany diplomát. Több mint ötven esztendei, megszakítás nélküli szolgálatért.
Már nem kell nagyot fordulnia az időkeréknek. Moccan még egy kicsit, és néhány pillanat múlva átveheti a számára mindig fontos, megbecsült, szeretett közönség előtt Sepsiszentgyörgy városának megbecsülését jelentő nem akármilyen kitüntetést: a Pro Urbe-díjat. Molnár Gizella, az egykori gyimesi kislány.
Az 1953-tól 2010-ig megtett komédiás úton egyre többen követik. Vele volt és maradt az Úri muri Rozikája, az Üvegfigurák Laurája, a Liliom Julija, az Énekes madár Gondos Esztere, a Hegyi patak Füves asszonya, Linka. És ott van a sorban Szent Johanna. A hivatás önzetlen szeretetét, színészi alázatát bizonyította, amikor a szerepet felváltva játszotta az erdélyi színjátszás egyik nagyasszonyával, Tanai Bellával. Tanult tőle, és tisztelte.
Nekem is volt partnerem. Shakespeare Ahogy tetszik című darabjának előadásában a Bolondot játszottam. Ő volt Juci, a nagy szerelem. Szerepem szerint, hogy el ne veszítsem az erdőben, a derekamra egy kötelet kötöttem, és a hosszú kötél másik végét a Gizi derekára. Közismerten lámpalázas vagyok. Jelenés előtt 15-20 perccel idegesen sétálok a színfalak mögött. Egyik előadáson egy jó 15 perces sétám után a hátam mögött megszólalt egy elhaló hang: ,,Könyörgöm, állj meg, mert nem bírom." Gizi volt a kötél másik végén. Jelképes a történet. Emberpróbáló nehéz időkben nem hagyta cserben a társulatát. Sosem mondta: ,,Álljatok meg, mert nem bírom!"
Nem mondta. Sőt. Játszott, verset mondott, feltűnt televízióban és filmvásznon is. És szabad óráiban beül a fiatalok közé, őket tanítani.
Lohad a tűz: a legények subába
Összebúnak a leányok csuhába;
Magasan a levegőben
Repül egy nagy lepedő fenn:
Azon ülve muzsikálnak.
Furulyálnak, eltűnőben.
LÁSZLÓ KÁROLY színművész
