Kiállítás Herta Müller életéről

2010. április 27., kedd, Magazin

Oskar Pastior és Herta Müller

Münchenben elsőként nyílt kiállítás Herta Müller életéről. A tárlaton jegyzetek, dokumentumok és fotók mellett a román titkosszolgálatnak a Nobel-díjas írónőről készített aktáit is bemutatják. A Romániában született német írónő a kiállítás megnyitóján kijelentette, nagyon örül annak, hogy a tárlat nemcsak róla, hanem az adott időszak politikai környezetéről is szól.

A kiállításon zsinórra felfűzve látható annak az aktának a kilencszáz oldala, amelyet a szekuritáté készített Herta Müller megfigyelése során. Az írónő az aktát csak az elmúlt évben vehette először kézbe. Kijelentette: ,,A dokumentum egyáltalán nem teljes, és meghamisított." Elmondása szerint évek hiányoznak belőle, sőt, magas beosztású személyeket is kihagytak belőle, hogy ,,ne lehessen felelősségre vonni őket". A kiállításon bemutatnak gyermekkori fotókat, láthatóak Müller jegyzetei, amelyeket Oskar Pastior német-román száműzött lírikussal való beszélgetése után készített, és amelyekből legkorábbi regénye, az Atemschaukel készült. Az írónő elmondta, jelenleg nem dolgozik új könyvön, hiszen minden projekt után szüksége van két-három év szünetre. Ez idő alatt kollázsokat készít. ,,Egyszerre csak egy dologgal tudok foglalkozni" — magyarázta.

A bánsági Niczkyfalván született 56 éves írónő tavaly kapta meg az irodalmi Nobel-díjat a román diktatúráról írt műveiért. Romá­niában a bánsági svábok német kisebbségéhez tartozott. Temesvári tanulmányai után fordítóként dolgozott egy gyárban, amíg meg nem tagadta a szekuritátéval való együttműködést, és ezért elbocsátották.

A tárlat, amely Müller egyik műnyomatáról a Der kalte Schmuck des Lebens (Az élet rideg dísze) címet kapta, június 20-ig látható a müncheni irodalmi házban. Ezt követően a berlini irodalmi házban is bemutatják.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2010-04-27: Magazin - Józsa Lajos:

A vajdahunyadi vas értéke

Keresett volt a vajdahunyadi vas egész Erdélyben, de főleg a Monarchia határain túl, ahol négyszeres áron lehetett eladni. Az Erdélyi Gubernium szigorításokat írt elő azoknak, akik vasat vásároltak, és figyelmeztette a mesterembereket, a kereskedőket az előírások pontos betartására. Tekintettel a háborúra és az azzal járó nehézségekre, valamint az egész Monarchiát érintő gazdasági megszorításokra, szigorúan büntették azokat, akik a vasat magasabb áron adták.
2010-04-27: Magazin - :

A jedizmus után heavymetal-vallás

Újabb vallással gazdagodhat Nagy-Britannia: a heavy metallal. A kemény rockzene híveit a Metal Hammer brit magazin buzdítja arra, hogy vallásuknak a zenei műfajt jelöljék meg a következő népszámláláson.