Külföldi hírek

2010. április 27., kedd, Világfigyelő

Kormányközi egyetértésben reménykednek

Az uniós külügyminiszterek egyetértésének elnyerését reméli Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Külügyi Szolgálat létrehozására kidolgozott tervéhez.

Az EU-országok külügyminiszterei luxembourgi tanácskozásukon áttekintik a szolgálat szerkezetére vonatkozó elképzeléseket, amelyekről az elkövetkező hónapokban még várhatóan kemény alkudozásokat kell folytatni a saját beleszólási jogának bővítésére törekvő Európai Parlamenttel is. Az Európai Külügyi Szolgálat — a külképviseletek személyzetével együtt — több ezer főt tenne ki, és diplomáciai források szerint Ashton azt ígéri: a személyi összetétel forrásoldalát illetően néhány éven belül elérhetik a kívánatosnak tartott háromszor egyharmados arányt a tagállami kormányokat képviselő tanács apparátusa, az EU legfőbb végrehajtó szervének számító Európai Bizottság, illetve az egyes tagállamok között.

Jaroslaw Kaczyński indul a lengyel elnökválasztáson

Jaroslaw Kaczyński a nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság párt (PiS) jelöltjeként indul a június 20-án esedékes lengyel elnökválasztáson. Az április 10-én repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt államfő, Lech Kaczyński ikertestvére jelentette be hivatalosan a döntését. Az elnökválasztáson jelenleg a legtöbb esélye a győzelemre a kormányon levő Polgári Platform (PO) jelöltjének, Bronislaw Komorowskinak van, aki a parlament elnökeként az ügyvezetői államfői teendőket is ellátja.

Korrupciós vádak egy Sarkozyt is érintő politikai ügyben

Újabb dokumentum látott napvilágot a francia médiában csak Karacsigate-ként emlegetett ügyben, amely szerint Edouard Balladur egykori miniszterelnök 1995-ös elnökválasztási kampányához illegális pénzekhez jutott egy Franciaország és Pakisztán közötti katonai szerződés nyomán. A Libération napilap azt állította, hogy banki dokumentumokkal tudja bizonyítani: az 1994-ben kormányfőként Pakisztánnal aláírt szerződésért Balladur közvetítőkön keresztül tízmillió frankos (1,5 millió eurós) „jutalékot" vett fel készpénzben egy párizsi bankfiókban elnökválasztási kampányának finanszírozásához. Nicolas Sarkozy államfő ekkoriban pénzügyminiszter és Balladur kampányának szóvivője volt. Az elnökválasztást 1995-ben a másik jobboldali jelölt, Jacques Chirac nyerte meg.

Török emlékezés a meggyilkolt örményekre

Évtizedes tabuval szakítva megemlékezést tartottak Isztambulban az első világháború idején legyilkolt örmények emlékére. Az üldözések kezdetének 95. évfordulóján tartott megemlékezésen körülbelül százan vettek részt. A gyűlés ellen egy másik csoport ellendemonstrációt szervezett, a török miniszterelnök pedig üdvözölte, hogy Barack Obama amerikai elnök évfordulós levelében nem használta a népirtás kifejezést. A törökországi Emberi Jogok Társaságának isztambuli szervezete az örmény áldozatokért rendezett gyűlést a Haydarpasa nevű vasúti állomáson tartotta meg. 1915. április 24-én ugyanis innen indult el útjára az első olyan vagon, amelyben deportált örményeket szállítottak. Az isztambuli megemlékezés résztvevői közül néhányan azt skandálták, hogy Soha többé!, míg mások az egykori száműzöttekről készült fekete-fehér fényképeket mutattak fel.

Megölték a Hamasz egyik vezetőjét

Izraeli katonák megölték a Hamasz palesztin iszlamista mozgalom egyik vezetőjét tegnap a ciszjordániai Hebron közelében — mondták el palesztin szemtanúk és izraeli biztonsági erők. A Hebrontól nyugatra fekvő Bét-Auva falu egyik házát, ahol a Hamasz-vezető Ali Szuveiti meghúzta magát, hajnalban izraeli fegyveresek vették körbe, megadásra szólították fel, aminek nem engedelmeskedett — közölte nagybátyja. Szemtanúk és egy izraeli katonai szóvivő szerint ezután tűzpárbaj tört ki, a nagybáty elmondása szerint viszont csak a katonák nyitottak tüzet, Ali Szuveiti nem viszonozta azt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-04-27: Világfigyelő - Bogdán László:

Magyar tükör

A magyar választások második fordulójában eldőlt az utolsó két hét nagy kérdése: megszerezheti-e a Fidesz — a szétesőben levő, történelmi vereséget elkönyvelő MSZP minden kétségbeesett negatív kampánya és rágalomhadjárata ellenére — a kétharmados többséget?! * Nos, ez sikerült.
2010-04-27: Közélet - Farkas Réka:

Fejetlenség az intézmények élén

Továbbra is teljes fejetlenség uralja a kormánynak alárendelt megyei intézményeket, nem tudni, a régi, az új vagy még újabb igazgató felel-e a hivatalért, kinek van aláírási joga, és ki-kik vehetnek fel vezetői fizetést.