Kezdődhet az útjavítás

2010. április 27., kedd, Közélet

Csak a városnapok befejeztére várt a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, hogy az idei évre tervezett útjavításokat és -felújításokat elkezdhessék. A munkálatok zömét — de legalábbis a nagyobbakat — már tavaly meghirdették, így a licittel, illetve a mostanában elkerülhetetlen fellebbezésekkel nem telik az idő.

A Kőrösi Csoma Sándor és a Templom utca teljes felújítása az idénre tervezett munkálatok között a legnagyobb. Mindkettőt a Csíki utca mintájára hajtják végre ― mondta el Antal Árpád András polgármester. Ezekre a munkálatokra a licitet már tavaly lebonyolították, így a Szent György-napok befejezése után nagyon gyorsan hozzáfognuk a kivitelezéshez. A központi költségvetési alapokból támogatott csatornázás is folytatódik.

Idén a Farm, Jókai Mór, Kós Károly, Mező, Fecske, Borvíz, Székely utca és az oda torkolló utcák, valamint a Kálvin tér kerül sorra, a finanszírozást 85 százalékban a környezetvédelmi minisztérium biztosítja. Ez a program sokat csúszott, a múlt kormányzási ciklusban a tárca szociáldemokrata irányítása nem utalta a pénzt a városnak, emiatt haladtak lassan. Az önkormányzat ,,saját vállalkozása" a Romulus Cioflec utca felújítása, ezt teljességgel saját költségvetéséből szándékszik kivitelezni, emiatt akár évekig is eltarthat ― közölte a polgármester. Az e hétre ütemezett költségvetés-módosításban pénzek átcsoportosításával újabb utcák aszfaltozására is jut, az elöljáró a Horgász utcát említette, amelynek burkolata annyira megromlott, hogy foltozni már nem érdemes. Persze, a foltozások azért zajlanak városszerte, hiszen a régebbi aszfaltszőnyegeket eléggé meglyuggatta az elmúlt tél.

A Háromszék kérdésére a polgármester ismertette: a Dózsa György utca ügyében sikerült megegyeznie a gázasokkal, mihelyt kicserélik vezetéküket, következhet az utca aszfaltozása. A Márton Áron (volt Munkás) utcában legfeljebb három hónapon belül befejezik a csatornázást, az aszfaltozást az Európai Fejlesztési Banktól igényelt kölcsönből fogja elvégeztetni a város, erre viszont csak jövő tavasszal kerülhet sor, addig a kavicsozott alappal marad az utca.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1395
szavazógép
2010-04-27: Közélet - :

Egyre többet szemetelünk

Idén 157 köbméternyi szemetet szedtek össze a köztisztasági vállalat emberei a Szent György-napokon: húsz köbméterrel többet, mint tavaly (amikor csak öt köbméterrel haladtuk meg a tavalyelőtti hulladékhalmot).
2010-04-27: Máról holnapra - Sylvester Lajos:

A nemzeti együttműködés győzelme

Ez nem mehet tovább! — mondtuk a magyar anyaország vesztett útra fordulása első napjaiban, a szocik és balliberálisok hatalomátvétele idején, 2002-ben. Aztán ennek a négy évnek a derekán, 2004. december 5-e után, amikor megkaptuk a legnagyobb pofont, amikor bennünket, az elszakított nemzetrészekhez tartozókat kitagadtak a nemzetből, akkor első elkeseredésünkben és tehetetlenségünkben ezt azzal bosszultuk meg, hogy a csonkaországtól mi is visszavontuk az anyaország minősítést.