Szivárgó nevek a leendő Orbán-kormányból

2010. április 28., szerda, Világfigyelő

Közel harminc államtitkárral alakulna meg Orbán Viktor csúcsminisztériumokból álló, új kormánya. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a kormányfő személyes szóvivője lehet. Felmerült annak a lehetősége, hogy egy férfi és egy nő kormányszóvivője legyen az Orbán Viktor vezette új kabinetnek.

Az MTI szerint államtitkári pozícióban Répássy Róbert az igazságügyért, Balog Zoltán a roma ügyekért, Soltész Miklós a szociális ügyekért, Hoffmann Rózsa az oktatásért, Nyitrai Zsolt az infokommunikációért felelne. Az MTI múlt héten írt arról, hogy a tervek szerint mintegy 30 államtitkárral alakulna meg Orbán Viktor kormánya. Az államtitkárok irányítanák a csúcsminisztériumok alá kerülő területeket, mellettük pedig minden tárcának lenne egy-egy politikai és egy-egy közigazgatási államtitkára.

Államtitkári posztot kaphat Répássy Róbert frakcióigazgató, aki a Navracsics Tibor vezette kancellária-közigazgatási minisztériumnál az igazságügyért felelne. Az Igazságügyi és Rendészeti Miniszté­rium ugyanis a jelenlegi formájában megszűnne. A rendészet az ismét felálló és várhatóan Pintér Sándor irányítása alá kerülő belügyminisztériumhoz tartozna, az igazságügy pedig Navracsics Tibor tárcájához.

Ugyancsak a kancelláriánál lenne államtitkár Balog Zoltán, aki a kisebbségi és roma ügyeket felügyelné. KDNP-s politikus irányítaná az egyházügyeket, Szászfalvi László, az emberjogi bizottság eddigi alelnöke személyében.

A kereszténydemokraták adják majd várhatóan a humán csúcstárcánál a szociális, az oktatási területért felelős államtitkárokat is. Előbbi terület irányítója Soltész Miklós, utóbbié Hoffmann Rózsa lehet. A sportállamtitkári posztra — amely várhatóan szintén a humán csúcstárca alá tartozik majd — az MTI szerint két jelölt esélyes: Bánki Erik, aki az Országgyűlés sportbizottságát vezette az elmúlt négy évben, valamint Balogh Gábor öttusa-világbajnok.

A valószínűleg Réthelyi Miklós, a Semmelweis Egyetem korábbi rektora által irányított humán tárca alá tartozó egészségügyet Szócska Miklós, a SOTE Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgatója irányíthatja államtitkárként.

Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója, aki egyébként a párt informatikai munkacsoportjának vezetője, az MTI szerint maradna a szakterületénél, a Fellegi Tamás vezette infrastrukturális tárcánál infokommunikációért felelős államtitkári pozíciót kaphatná. A Heti Válasz még áprilisban azt írta, Martonyi János leendő külügyminiszter munkáját Németh Zsolt, valamint a jelenlegi európai parlamenti képviselő, Győri Enikő segítheti államtitkárként.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-04-28: Világfigyelő - :

A Csomolungma újabb áldozata (Eltűnt egy magyar hegymászó a Mount Everesten)

Klein és Várkonyi Everest-mászás közben
Lavina sodort el két magyar hegymászót a Himalájában. Várkonyi László eltűnt, Klein Dávid megsérült — tájékoztatta az MTI-t Pekingben Sárközy Péter magyar főkonzul.
2010-04-28: Világfigyelő - Sylvester Lajos:

Kis magyar repülésgyakorlat (Határhelyzetek)

Magyarhonban vulkáni porba és hamuba keveredtek némely pártok utasszállító gépei. A szadesz szuperszonikus gépe, amely éveken át sokáig szabad szemmel is látható kondenzcsíkokat hagyott maga után, már a választások kitörése előtt kényszerleszállásra kényszerült.