Leállhat a városi hőszigetelési program

2010. április 29., csütörtök, Közélet

Sepsiszentgyörgy városvezetése erre az évre nagy terveket fűzött az állami hőszigetelési programhoz, saját költségvetésének jelentős hányadát az önkormányzati harmincszázalékos önrészre különítette el, a munkálatok kivitelezésére a versenytárgyalásokat is lebonyolította, olyannyira előrehaladott a tervezésben, hogy városszerte jó néhány helyen már körbeállványozták a feljavításra előkészített tömbházakat.

A vasállványok azonban üresek, senki nem dolgozik rajtuk. Néhol ― mert akár veszélyes baleseteket is okozhatnak a rajtuk játszó gyerekeknek ― már bontják az ideiglenes felépítményeket, az önkormányzat ugyanis egyelőre nem adhatja ki a munkálat elkezdésére az utasítást.

„Úgy tűnik, az állami hőszigetelési program ebben a formájában bebukik, Bukarest máris nem tudja olyan ütemben folyósítani az állam ötvenszázalékos részét, mint ahogyan például a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, így hát egyelőre a megkezdett hőszigetelések befejezését próbálják kivitelezni" ― mondta el Antal Árpád András. A polgármester úgy tudja, a program finanszírozására a szakminisztérium nem tudott kölcsönt felvenni, ezért olyan rendszer kidolgozásával próbálkoznak, mint az első ház program: a teljes munkálatot a lakók fizessék, az állam hosszú távú hitelt adna, garanciával. Ha a kormány mégis ezt a változatot fogadja el, a polgármester szerint az önkormányzatnak társfinanszírozóként kellene segítenie a társasházaikat felújítani szándékozó lakástulajdonosi társulásokat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1379
szavazógép
2010-04-29: Pénz, piac, vállalkozás - Sylvester Lajos:

Úttalan utakon, árkon-bokron át

Aki kiskocsival el mer indulni Maksáról Angyalosra, már az Óriáspince-tető alatt kössön széles pántú derékövet, hogy mája, veséje le ne szakadjon, kocsijára ne felejtsen el felülbiztosítást kötni, hogyha kifordul a kerék alóla, a kárt a biztosító fizesse.
2010-04-29: Közélet - Ráduly-Baka Lajos:

Ítélet és prédálás a csavargyárban

Bár több perben is ítélet született Erdély Ede üzleti ügyeiben, zavartalanul folytatódik a kézdivásárhelyi csavargyár vagyonának elprédálása, a működőképes gépek feldarabolása és ócskavasként való értékesítése. Április folyamán nagy kapacitású teherszállító járművek napokig hordták a megmaradt gépeket, elsősorban a nagy préseket. Közben az MTS Rt. által beadott keresetekben a Sigur Imob Kft. semmisségének kimondását kérte, aminek következtében kimondhatják az MTS Rt. ingatlanjainak az álcacégek közötti viszonteladása és apportálása semmisségét is.