…a műfajok közötti ,,kirándulásokról"

Janza Kata: Az Operettszínházban nagyon jól megfér egymás mellett a két műfaj, az operett és a musical. Én korábban hat éven át a Bergendy szalonzenekarban énekeltem, volt alkalmam megtanulni az úgynevezett könnyűzenét is. Már akkor is el tudtam énekelni mondjuk az Elisabeth nagydalt, de külön gondolatként kezeltem. Korábban azt hittem, hogy a musical nem más, mint daléneklés. Számomra a szakma titka az volt, hogy megtanuljam egységes egészként, egyazon gondolatként kezelni egy szerep prózai, illetve zenei részét. Ez a megszerzett tudás különböztetett meg az előző énekesi életemtől.

Dolhai Attila: Szeretem ezeket a kirándulásokat, számomra nincs igazán különbség a két műfaj között. Stílusjegybeli különbségek természetesen vannak, amelyeket be kell tartani. Ha musicalesen vagy poposan éneklek operettet, stílusidegen lesz, azaz hiteltelen. Más eszközöket használunk, másképp képezzük a hangot. Míg a musicalben a darabosabb hangképzés mellett a fájdalom kifejezésére egy-egy kiabálás is belefér, addig az operettben ezt nem tehetem meg. A töltésnek azonban ugyanolyannak kell lennie, a színészi játékban nincs nagy különbség. Persze másképp lép a színpadra az ember pulóverben, farmerben, és másképp frakkba öltözve. Az átjárást csak az nehezíti meg, ha ezek az átjárások túl közel vannak egymáshoz. Ha ma este musicalt éneklek, másnap este nem szívesen lépek fel operettben, mert a hangnak kell egy kis idő az átállásra. Ha ezt nem veszem figyelembe, akkor abba a helyzetbe kényszerítem magam, hogy folyton énektanártól énektanárhoz járjak.

…a Rómeó és Júlia bukaresti bemutatójáról

Dolhai Attila: Nagy várakozással tekintettünk a bukaresti előadás elé, már csak azért is, hogy miképpen fogja érteni egymást a két, magyarul, illetve románul beszélő csapat. Összesen két próbánk volt a bemutató előtt, és mindenki idegesen várta, hogyan is sül majd el az egész. Aztán, amikor felgördült a függöny, mindenkiben beindultak a szakmaiság mechanizmusai. Termé­szetesen, hiányoztak a megszokott végszavak, feszülten próbáltuk kitalálni, vajon éppen hol tart a szövegben a másik nyelvet beszélő partner. A zene azonban mindent megoldott, és rengeteget segített az a hihetetlen energia is, amivel az előadásba vetették magukat a román kollégák.

Janza Kata: Esetenként az volt a benyomásunk, hogy lerohannak a színpadról, akkora vehemenciával játszottak. Ez bennünket is inspirált, addig nem is sejtett tartalékokat hozott ki mindannyiunkból.

…a musical hódításának titkáról

Janza Kata: Nálunk, az Operettszínházban sokat segít, hogy Kerényi Miklós Gábor igazgató olvasatában a musical nem csak dalok éneklése. A dalokat megrendezve, megkoreografálva, szinte prózában énekeljük el. Az ő személye, az a szerencsés csillagállás, amelyben egy roppant fiatal és világmegváltó szándékokkal érkező színészekből álló csapat összeállt, s amely az évek során kialakította a maga törzsközönségét: ez a titok összessége.

Dolhai Attila: Azt szoktuk mondani, hogy a zene ott kezdődik, ahol prózában már nem lehet tovább vinni a jelenetet, az adott lelkiállapotot. Akkor kell megszólalnia annak a nagy dalnak, amitől lúdbőrős lesz az ember. S ha jól csinálja, akkor a dal végére már egy másik lelkiállapotba kerül előadó és néző egyaránt. Az aktualitások természetesen nagyban befolyásolják, hogy melyik műfaj van éppen fenn vagy lenn. Ami szerintem leginkább fenntartja a musical iránti hatalmas érdeklődést, az a szomorú tény, hogy a nagy hajtás közepette az emberek el vannak zárva saját lelki életüktől. Elfelejtenek érezni és gondolni, és akkor egy Rómeó és Júlia képes alkalmat adni arra a lelki feltöltődésre, amit az emberek máshol nem találnak meg.