Restaurálják a Mátyás-szobrot
Kolozsvár focşani-i származású polgármestere ígéretet tett az RMDSZ tárgyalóküldöttségének, hogy a város műemlékeire — számszerűen 139-re — magyar nyelvű feliratok is kerülnek. Rövid időn belül pedig elkészülnek az új, többnyelvű üdvözlőtáblák is.
A funarizmus évtizedes őrjöngő dühöngése után okvetlen üdvözlendő e kis lépés, már persze, ha lesz is belőle valami, ha adott szavát betartja a tisztségviselő, aki nemrég még valami olyasmit mondott, hogy e számára idegen idiómának, nem lévén világnyelv, nincs mit keresnie a nyilvános feliratokon. Azóta az elöljáró jobb belátásra tért, és a műemlékekről már nem tiltaná le a francia és angol, német felirat mellől a magyart.
A város műemlékeinek magyar vonatkozásait letagadni valóban nehéz lenne, bárhova nyúl az ember a város történelmében, mindenütt az alapító magyar és szász lakosság nyomaira bukkan. Aki sétára indul, magyar arisztokraták építette paloták előtt megy el, magyar templomokkal tele a központ és a régebbi külső negyedek, a valamikori magyar intézmények székházai egymást érik a belső utcákban — magyarán: lehetetlen elleplezni, hogy egészen az ötvenes évekig itt évszázadokon át magyar többségű volt Erdély fővárosa.
Fogasabb kérdésnek tartja viszont a városvezető a magyar nyelvű helységnévtáblák ügyét, e kérdésre a választ későbbre halasztotta, mondván, egyeztetnie kell pártjával az ügyben. Hogy a kilencvenes években mesterségesen felszított nemzeti elfogultság mennyire szabja meg pártja és saját maga politikai mozgásterét, megítélni nem tudom, csak sóhajtva jegyzem meg, mennyivel könnyebb dolga lenne, ha kolozsvári gyermek- és ifjúkorom tapasztalataival rendelkezne. Ha az ötvenes-hatvanas évek Kolozsvárját ismerte volna, mindjárt más fogalmai lennének a normalitásról, az együttélésről, a természetes viszonyulásról a más nyelvű közösségekhez.
A városháza ablakából viszont rálátni az igazságos király szobrára. Nem ártana minden elöljárónak megszívlelnie, hogyan oldott meg egy hasonló kérést Mátyás király, amikor elrendelte, hogy adva lévén két közösség léte és képviselete a tanácsban, attól kezdve egyéves mandátummal felváltva szász és magyar városbíró irányítsa a települést. Legalább ötszáz éves az azóta is tanulságos döntés, mely arra is fényt vet: erőszakos foglalóként állít ki magáról elmarasztaló bizonyítványt, aki élő nyelv betiltására vetemedik.
